Doohan alig tudott kiszállni az autóból a japán verseny után – érik a pilótacsere az Alpine-nál?

H. L.H. L.
2025.04.07. 13:57
Doohan napjai megvannak számlálva az Alpine-nál? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine versenyzője, Jack Doohan csak segítséggel tudott kiszállni az autójából a Japán Nagydíj versenyét követően, miközben látványos nem használta a bal kezét. Egyes hírek szerint a pilóta a pénteki második szabadedzésen elszenvedett balesetben sérülhetett meg, miközben kiderült az is, hogy a helyét leginkább veszélyeztető Franco Colapinto régi autós teszten vett részt az enstone-iakkal múlt hétvégén.

Nincs könnyű helyzetben Jack Doohan, már a 2025-ös idénykezdet előtt arról lehetett hallani, hogy mindössze néhány verseny jut neki, mielőtt a Williamstől megszerzett Franco Colapinto átvenné a helyét. Az ausztrál versenyzőre így nem meglepő módon óriási nyomás nehezedik, amin nem segít, hogy egyelőre nem igazán jönnek az eredmények sem, s egyre több hibát vét. 

Doohan a múlt hétvégi Japán Nagydíjon azzal irányította magára a figyelmet, hogy a második szabadedzésen ripityára törte az Alpine-t, miután a csapat magyarázata szerint nem zárta vissza az állítható hátsó szárnyát a nagy tempójú egyes kanyarba menet. Az ausztrál már a nagy becsapódást követően is nehézkesen kászálódott ki az autóból, s noha az elővigyázatosságból elvégzett orvosi vizsgálatok után zöld utat adtak neki, és teljesítette a szombati gyakorlást, valamint az időmérőt és a versenyt is, most arról szólnak találgatások, hogy a pilóta nem volt százszázalékos a baleset után, és megsérülhetett a bal keze, miután nem engedte el a kormányt az ütközésnél.

 

Mint a leintést követően a parc fermében készült fedélzeti kamerás felvételen is jól látszik, a tizenötödik helyen célba érő Doohan rendkívül kimerült az 53 körös verseny után. Bár a versenyző agresszív stratégiát követett, nem feltétlenül indokolja, miért küszködött ennyire a kiszállással, miközben látványosan nem használta a bal kezét. A versenyző segítségére végül az egyik szerelője sietett, de odament hozzá Esteban Ocon is, akivel utána együtt sétált, vagy inkább bicegett el a helyszínről. Érdekesség, hogy  ausztrál pont a francia helyét vette át az Alpine-nál, méghozzá már a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon, amelyről a Haashoz szerződő Ocon azért volt kénytelen hiányozni, mert csapata máskülönben nem engedte volna neki, hogy az amerikaiakkal vegyen részt az idényzárót követő teszten. 

Doohan a futam utáni interjúkban említést sem tett az esetről, de gyorsan híre ment, hogy komolyabb fájdalmak gyötörhetik, mint amennyit bevall, és azért titkolózik, mert félti a helyét. Azt, hogy a félelme nem megalapozatlan tovább erősíti, hogy Colapinto azért nem volt ott az enstone-i alakulattal Szuzukában, mert vasárnap az Alpine 2023-as versenygépét, az A523-ast vezette Monzában egy régi autós teszt keretein belül. Hogy mit hoz a jövő, egyelőre kérdéses, de az biztos, hogy Doohan teljesítménykényszerben van, és hatalmas nyomás nehezedik rá. 

Ráadásul a teljesítményére az sem vetett jó fényt, hogy az ülését a japán első gyakorláson elfoglaló Hirakava Rjó nemcsak azonnal hozta a tapasztalt Pierre Gasly tempóját, de egy tizeddel gyorsabbnak is bizonyult nála – a japán pilóta a pénteki beugrás óta csapatot váltott, s most hétvégén már Haast vezeti a bahreini nyitányon. 

F1
2025.04.07. 10:39

Japánban az Alpine-t, Bahreinben már a Haast vezeti a japán versenyző

Hirakava Bearmant állítja félre a pénteki első szabadedzésen.
39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:28.549
2. szabadedzés1. Piastri 1:28.114
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:27.965
Időmérő1. Verstappen 1:26.983
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Norris, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00

 

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
13 órája

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
14 órája

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
2026.03.15. 00:17
Ezek is érdekelhetik