Japánban az Alpine-t, Bahreinben már a Haast vezeti a japán versenyző

H. L.H. L.
2025.04.07. 10:39
Hirakava múlt pénteken az Alpine-t terelgette a szuzukai pályán (Fotó: AFP)
Hirakava Rjó a múlt hétvégi Formula–1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén az Alpine színeiben vett részt, míg a soron következő Bahreini GP nyitányán már a Haast vezetheti.

Hirakava Rjó még januárban csatlakozott az Alpine-hoz teszt és tartalék versenyzőként, amely lehetővé tette a számára, hogy részt vegyen a Japán Nagydíj első szabadedzésén hazai közönség előtt. A japán versenyző Jack Doohant állította félre, és a tizenkettedik helyen zárt, miközben egy tizeddel jobbnak bizonyult, mint a tapasztalt Pierre Gasly. 

Az alpine-os kaland azonban ezzel véget is ért a kétszeres WEC-bajnok számára, hiszen most pénteken már a Haast vezetheti a Bahreini Nagydíj nyitányán, miután átszerződött az amerikai csapathoz. Hirakava már az előző idényzárót követő abu-dzabi teszten is kipróbálhatta a Haast, amelyre a Toyota-kötődésnek köszönhetően volt lehetősége. A japán jelenleg a Toyota WEC-csapatát erősíti, a japán cég technikai együttműködést folytat az amerikaiakkal. 

Hirakava a pénteki első gyakorláson Oliver Bearman ülését foglalhatja el, amit követően további három alkalommal szerepelhet még Formula–1-es hétvégén, vagyis az istálló vele fogja teljesíteni azon kötelezettségét, hogy az istállóknak adott idényben autónként két-két lehetőséget kell biztosítani újonc, vagyis olyan versenyző számára, aki legfeljebb két futamon állt rajthoz a királykategóriában. 

Hirakava Spanyolországban Esteban Ocont küldi bokszfalra, majd Mexikóban újra Bearmant állítja félre, hogy aztán Abu-Dzabiban másodszor is elfoglalja a francia helyét. Érdekesség, hogy a japán egy évvel ezelőtt még a McLarennel vett részt az első tréningen a Yas Marina Circuiten, így elég hasznos tapasztalatokra tett szert különböző autókkal, ami a Haas segítségére lehet. 

Nem az amerikai csapat lesz az egyetlen, amelyik fiatalnak ad lehetőséget a nyitányon: a Mercedest Frederik Vestit képviseli az első szabadedzésen  a Japánban két rekordot is megdöntő Andrea Kimi Antonelli mellett. George Russell a második gyakorláson vezetheti először aW16-ost a szahíri hétvége folyamán.

A 2025-ÖS TARTALÉK VERSENYZŐK

Csapat

Tartalékversenyző(k)

McLarenPato O'Ward
FerrariCsou Kuan-jü, Antonio Giovinazzi
Red Bull??
MercedesValtteri Bottas, Frederik Vesti
Aston MartinFelipe Drugovich, Stoffel Vandoorne
AlpineFranco Colapinto, Paul Aron, Kush Maini
HaasHirakava Rjó
Racing BullsNem erősítette meg, de adott esetben Ivasza Ajumu vagy Arvid Lindbald is szerephez juthat.
WilliamsNem erősítette meg, de adott esetben a Mercedes tartalék versenyzőit használhatja.
Sauber??

 

21. BAHREINI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 11., PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
ÁPRILIS 12., SZOMBAT
3. szabadedzés14.30–15.30
Időmérő18.00–19.00
ÁPRILIS 13., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.238 km) rajtja17.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, Imolamájus 18., 15.00

 

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
13 órája

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
14 órája

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
2026.03.15. 00:17
Ezek is érdekelhetik