Kép: elkezdődött a Leclerc–Hamilton rivalizálás – a sakktáblánál

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.02.19. 13:33
Lewis Hamitlon és Charles Leclerc telefonon sakkoznak egymással (Fotó: X/Formula 1)
Kedd este a londoni O2 Arenában a Formula–1 megtartotta szezonnyitó rendezvényét, ahol minden csapat felvonult és bemutatta festését. A Lewis Hamilton, Charles Leclerc alkotta pilótapáros sajátos módon használták ki a szabadidejüket.

A Formula–1 kedd este rendezett közös évindító eseményén valamennyi csapat leleplezte a 2025-ös autófestését. Mind a tíz csapat hét-hét percet kapott arra, hogy színpadon bemutassa pilótapárosát és az új dizájnt. A rendezvényen humorista házigazda és koncertek is szórakoztatták a nézőket és a versenyzőket.

Van akinek azonban ez sem volt elég. A Ferrari-versenyzőként első hivatalos megjelenését teljesítő Lewis Hamilton újdonsült csapattársával, Charles Leclerc-kel sakkozott szabadidejében, írja a L'Équipe.

Leclerc-et később este, az olaszországi Fioranóban található pálya szerdai első nyilvános körének előestéjén kérdezték ezekről a képekről. „Nagyon jól mentek a dolgok Lewisszal. Sok időt töltöttünk együtt, sokat sakkoztunk. A verseny ebből a szempontból már elkezdődött” – mondta a monacói mosolyogva. Arra a kérdésre, hogy ki a legtehetségesebb mind közül ebben a szakágban, Leclerc elismerte: „Egyelőre 1–0 az állás nekem, de most egy kicsit bajban vagyok a másodikban, amit jelenleg játszunk. Az összecsapás meghozza az étvágyat a további párharcokra az aszfalton.”
 

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
14 órája

F1 75: a legnagyobb csata egy második helyért

F1
2025.07.17. 12:33

F1 75: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában

F1
2025.07.16. 13:42

Polgár Judit különleges sakkfesztiválon diadalmaskodott

Egyéb egyéni
2025.07.16. 10:43

F1 75: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert

F1
2025.07.15. 16:32

F1 75: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után

F1
2025.07.14. 14:34

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
2025.07.13. 11:27

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
2025.07.12. 14:59
Ezek is érdekelhetik