Az eső elmosta a brazíliai időmérőt, vasárnapra halasztották az eseményt – hivatalos

H. L.H. L.
2024.11.02. 18:30
Az idő átírta a forgatókönyvet Brazíliában (Fotó: AFP)
Megérkezett az ítéletidő Brazíliába, és a folyamatos halasztást végül elnapolás követte, aminek értelmében vasárnap rendezik meg a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjét, ha az időjárás megengedi, mert hasonló körülményeket jósolnak aznapra is.

Ami az előzményeket illeti, a McLaren egyelőre megállíthatatlan a brazíliai versenyhétvégén: a sprintidőmérőn Oscar Piastri vezérletével megszerezte az első sort, majd a sprintfutamon kettős sikert ért el Lando Norris, Piastri sorrendben azt követően, hogy a két versenyzője helyet cserélt egymással, segítve a brit bajnoki esélyeit. A wokingiak így jó formában, magabiztosan készülhettek az eredetileg szombatra tervezett időmérőre is, ám az eső áthúzta a terveket.

Ami a riválisokat illeti, az már a kvalifikáció előtt hivatalossá vált, hogy az egyéni vb-összetett vezető, a sprintfutamon 5 másodperces időbüntetésben részesülő, így a negyedik helyre visszaeső Max Verstappen a legjobb esetben is csak a hatodik rajtkockát szerezheti meg a vasárnapi versenyre. A holland ugyanis öt rajthelyes büntetést kapott motorelemcsere miatt, míg a Ferrari egyelőre nem tűnt olyan erősnek, mint az elmúlt két versenyhétvégéken, de az időjárás mindenképpen bizonytalan tényezőt jelentett.

Olyannyira, hogy az is kérdésessé vált, egyáltalán meg tudják-e rendezni a kvalifikációt szombaton, mivel ítéletidő tombolt Brazíliában, az esőt villámlások is kísérték, és sok helyen állt a víz az újraaszfaltozott pályán. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) eleinte bizonytalan időre halasztotta el a kezdést, majd 19 óra 30 perckor azt a közlést adta, hogy 20 óra környékén várható az időmérő startja.

Noha az eső intenzitása csökkent, elkerülhetetlen volt a további halasztás, mert állt a víz a pályán, és folyamatos volt az utánpótlás. A helyzetet tovább nehezítette, hogy vasárnapra is heves esőzéseket jósolnak, így erősen kérdéses, akkor egyáltalán sor kerülhet-e a kvalifikációra, ha szombaton nem tudják megtartani.

A szövetség ennek értelmében igyekezett nem másnapra átenni az eseményt, de ahogyan telt az idő, úgy vált egyre elkerülhetetlenebbé a vasárnapra halasztás, mivel romlottak a látási viszonyok a napnyugta közeledtével. Az FIA végül 20 óra 45 perckor közölte, vasárnapra kénytelen tolni az időmérőt, arról azonban egyelőre nem érkezett tájékoztatás, pontosan hogyan fog alakulni a program.

Ha akkor sem tudják megrendezni az eseményt, egyelőre bizonytalan, mi döntene a futam rajtsorrendről, hiszen a szabályzatban nincs erre pontos kitétel, és nincs korábbi precedens sem.

4. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 1., PÉNTEK
Szabadedzés1. Norris 1:10.610
Sprintidőmérő1. Piastri 1:08.899
NOVEMBER 2., SZOMBAT
Sprintverseny1. Norris, 2. Piastri, 3. Leclerc
Időmérő19.00–20.00
NOVEMBER 3., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 24., 7.00
Katari Nagydíj, LoszaílDecember 1., 17.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
15 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
2026.03.19. 17:30

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23
Ezek is érdekelhetik