F1: két év múlva 11 csapatos lehet a mezőny

2024.11.25. 20:20
A General Motors is beléphet az F1-be (Fotó: Getty Images)
A Formula–1 döntéshozói hétfőn bejelentették, hogy elvi megállapodást kötöttek a General Motorsszal, amely 2026-tól a 11. csapat lehet a világbajnoki mezőnyben.

A sorozat honlapján azt közölték, megegyeztek az autógyártóval, így az amerikai GM/Cadillac csapattal 22 versenyző szerepelhet majd az F1-ben. Az istálló kezdetben Ferrari motorokat használ, ám később – várhatóan 2028-tól – az erőforrásait is saját magának gyártja majd a megállapodás szerint.

„Szeretnénk tovább növelni a bázisunkat az Egyesült Államokban, ebben fontos lépés egy ilyen amerikai márka belépése a vb-sorozatba” – mondta Greg Maffei, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media elnök-vezérigazgatója.

„A General Motors és a Cadillac projekt iránti elkötelezettsége fontos és pozitív bizonyítéka a sportágunk fejlődésének. Várjuk a közös munkát” – tette hozzá Stefano Domenicali, a Formula–1 elnök-vezérigazgatója.

A Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA) irányító, dubai Mohammed ben Szulajem kiemelte, maximálisan támogatja az amerikai világmárka csatlakozását, míg a General Motors elnöke, Mark Reuss arról beszélt, az F1 az autósport egyik csúcsa, amely a határok feszegetéséről és az innovációról szól, így megtiszteltetés számukra, hogy két év múlva csatlakozhatnak hozzá.

Egy 11., amerikai csapat csatlakozásáról régóta folytak a tárgyalások: idén januárban a Michael Andretti nevével fémjelzett új istálló csatlakozását utasították el. A korábbi versenyző szeptemberben kiszállt a projektből, ami így jelenleg Cadillac F1 néven „fut”, Andretti ugyanakkor a csapat nagykövete lesz.

Legutóbb 2010-ben bővült a mezőny, amelyet akkor 13 istálló alkotott, 2017-ben azonban hárman kiszálltak, így alakult ki a jelenlegi, tízcsapatos felállás. A Haas révén jelenleg egy amerikai csapat szerepel a névsorban.

Az F1 irányítói korábban azért nem engedélyezték az újabb bővítést, mert 2026-ban nagy motorreform jön: a motorok fele részben belső égésűek, fele részben pedig elektromosak lesznek, az üzemanyagnak pedig teljes mértékben megújulónak kell lennie. 

A mezőny mostani csapatai leginkább azért ellenezték a bővítést, mert akkor kevesebb pénzhez jutnak, a végső döntés meghozatalába ugyanakkor nem szólhatnak bele.

 

Legfrissebb hírek

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
3 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
3 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
6 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
22 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23