Norris ugrott az élre, Russell összetörte a Mercedest Szingapúrban

B. Ö. B.B. Ö. B.
2024.09.20. 16:07
Lando Norris volt a leggyorsabb a második szabadedzésen Szingapúrban (Fotó: AFP)
Lando Norris vette át a vezetést a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. A McLaren brit versenyzője mögött a Ferrari párosa végzett Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr. sorrendben, míg George Russell összetörte az autóját a tréning utolsó perceiben.

Charles Leclerc révén a Ferrari nyitott az élen pénteken Szingapúrban. A Ferrari monacói versenyzője mögött Lando Norris zárta a nyitányt, míg harmadikként Carlos Sainz Jr. várhatta a folytatást. Az első szabadedzést megszakítás nélkül, ám még nappali körülmények között rendezték, a második tréningre viszont lement a nap a városállamban, így már relevánsabb pályaviszonyok között gyakorolhattak a versenyzők.

Ennek megfelelően a mezőny ki is használta az időt, s alig öt perc elteltével már szinte minden pilóta rendelkezett mért körrel. Az élen ugyanazok állnak, akik ott zárták a nyitó edzést – Leclerc volt az első, őt Norris követte a második pozícióban. Később rövid időre Carlos Sainz Jr. vette át a vezetést csapattársától, majd az első negyedóra végén Alexander Albon ugrott az élre.

Néhány perccel később ismét Leclerc jött fel az első helyre, ráadásul már gyorsabb volt, mint az első szabadedzésen. A mindössze harmadik versenyhétvégéjén induló Franco Colapinto is jó formában volt, ám elkövetett egy kisebb hibát a bokszutcában, amikor csapata helyett véletlenül az Alpine garázsa előtt állt meg kerékcserére.

Nagyjából az edzés felénél Norris ugrott az első helyre, sőt a McLaren-versenyző elsőként ment be a hétvégén 1:31 alá. Nem sokkal később ez Leclerc-nek is sikerült, ám a monacói 87 ezredmásodperccel elmaradt Norris idejétől. Az edzés második felében egyébként a monacóinak, illetve Albonnak is volt egy-egy kisebb találkozás a fallal, ám baleset szerencsére egyik esetből sem lett.

A hajrában Norris is hasonló esetről szólt csapatának a rádión, ám mérnöke megnyugtatta, hogy az adatok alapján nincs szó jelentősebb sérülésről. A Mercedesnél már más volt a helyzet, ugyanis George Russell bemutatta a hétvége első nagyobb találkozását a fallal, amikor csúnyán eltalálta azt a nyolcas kanyarban.

Ez gyakorlatilag a tréning végét jelentette, ugyanis a versenyzők rendelkezésére álló idő sárga zászlós jelzés közben telt le. Az élen Norris zárta a második szabadedzést, mögötte Leclerc és Sainz következett. A top tízet Cunoda Juki, Oscar Piastri, Daniel Ricciardo, George Russell, Sergio Pérez, Alexander Albon és Nico Hülkenberg egészítette ki.

Folytatás szombaton 11.30-kor a harmadik szabadedzéssel!

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:30.727átlag: 196.016 km/ó27 kör
2.Charles LeclercmonacóiFerrari1:30.7850.058 mp h.28
3.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:31.3560.62927
4.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:31.4680.74128
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:31.4740.74727
6.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:31.4780.75126
7.George RussellbritMercedes1:31.4880.76125
8.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:31.5980.87125
9.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:31.6500.92326
10.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:31.6670.94026
11.Lewis HamiltonbritMercedes1:31.7090.98224
12.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:31.7501.02325
13.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:31.7931.06626
14.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:31.9571.23025
15.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:32.0211.29424
16.Franco ColapintoargentinWilliams-Mercedes1:32.0571.33026
17.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:32.1191.39227
18.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:32.2221.49527
19.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:32.3591.63226
20.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:32.7862.05926
szingapúri nagydíj, a második szabadedzés végeredménye
15. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 20., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:31.763
2. szabadedzés1. Norris 1:30.727
SZEPTEMBER 21., SZOMBAT
3. szabadedzés11.30–12.30
Időmérő15.00–16.00
SZEPTEMBER 22., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.143 km) rajtja:14.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, AustinOktóber 20., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
7 órája

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
8 órája

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
14 órája

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
15 órája

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
20 órája

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
Tegnap, 0:17

Minden egyes kör a túlélésről szól. Egyáltalán nem élvezem – Verstappen

F1
2026.03.14. 18:36

Sokan mondták, hogy a gyerek túl fiatal. A gyerek ma jól teljesített – Wolff

F1
2026.03.14. 16:20
Ezek is érdekelhetik