Közel 20 éve után a Ferrari technikai igazgatója otthagyja a csapatot

S. B.S. B.
2024.07.08. 20:04
Távozik a Ferraritól Enrico Cardile (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő Scuderia Ferrari a hivatalos oldalain jelentette be, hogy technikai igazgatója, Enrico Cardile elhagyja a csapatot.

 

A hétvégi Brit Nagydíjat követően a Ferrari szinte egyből bejelentette, hogy a 2005 óta az istállónál dolgozó Enrico Cardile beadta a felmondását a csapatnál.

A Scuderia Ferrari bejelenti, hogy Enrico Cardile távozik a cégtől, így elhagyja technikai igazgatói posztját” – írta a Ferrari az Instagram-oldalán.

A bejegyzésében azt is elárulta, hogy egyelőre a csapatvezető, Frédéric Vasseur veszi át Cardile feladatkörét.

A szakember következő úti célja egyelőre nem hivatalos, ám egybehangzó sajtóértesülések szerint szinte már biztos, hogy az Aston Martin csapatánál folytatja pályafutását. A brit csapat egyértelműen nagy hangsúlyt helyez a stáb fejlesztésére, hiszen a napokban szerződtették a Mercedes egyik mérnökét, Andy Cowellt.

 

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
18 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik