További két évig lesz a Red Bull versenyzője Sergio Pérez

H. Á.H. Á.
2024.06.04. 19:00
Pérez bizakodóan tekint a jövőbe (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő Red Bull istálló bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbította mexikói versenyzője szerződését, így a 34 éves Sergio Pérezt 2026-ig köti új megállapodása az energiaitalosokhoz.

 

A mexikói versenyző Pérez tavaly második lett a világbajnoki pontversenyben a harmadik vb-címét begyűjtő csapattársa, Max Verstappen mögött, jelenleg pedig nyolc futam után az ötödik helyen áll. Pérez a 2020-ban aratott első futamgyőzelme után 2021-ben került az osztrák istállóhoz, ahol azóta további öt versenyen győzött – miközben csapattársa, Max Verstappen 44 alkalommal diadalmaskodott. A mexikói első Red Bull-os évében a negyedik, majd a harmadik, tavaly pedig a második helyen végzett a bajnokságban.

„Mindenkinek jár a köszönet a belém helyezett bizalomért, amit szeretnék kiemelkedő eredményekkel visszafizetni. Örömmel folytatom a közös utat, és remélem, hogy még sok bajnoki címet szerzünk együtt” – fogalmazott a mexikói, aki idén nyolc futamon négyszer állhatott a dobogón, és az ötödik helyet foglalja el összetettben, 62 ponttal lemaradva holland csapattársa mögött.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
8 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2026.08.12. 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08