Tűz és izgalmakat hozó víz Sanghajban; Verstappen kinevette a furcsán bakizó Strollt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 09:30
Verstappen elnevette magát, amikor meglátta, Stroll mit művelt Ricciardóval (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Kínai Nagydíjon. A sanghaji versenyhétvégén több szokatlan jelenet is lejátszódott – a pálya menti fű például kétszer is kigyulladt pénteken, majd Lance Stroll szokatlan hibát követett el a versenyen. Utóbbit Max Verstappen meghökkenve és némi nevetéssel nézte vissza.

AZ ESŐ ELŐTT TŰZ NEHEZÍTETTE A PILÓTÁK DOLGÁT. Mielőtt eleredt az eső pénteken, a pálya széle igen szokatlan látványt nyújtott, ugyanis a szabadedzés után a sprintidőmérő során is kigyulladt a műfű piros zászlós megszakítást előidézve ezzel. Bár a versenyautók olykor kigyulladnak, de a versenypályák esetében talán még rosszabbat jelent, ha ilyen történik. Főleg, ha rövid időn belül kétszer...

(FUTAM HELYETT) IZGALMAKKAL TELI SPRINTIDŐMÉRŐ. Kínában mindig is lehetett arra számítani, hogy az időjárás átírja a forgatókönyvet, és ez így alakult a pénteki napon is. A sprintkvalifikációra ugyanis megérkezett az eső, ami igen izgalmassá tette a rajtelsőségért folytatott harcot. Max Verstappen végül le is maradt az első helyről, és csak a második sorból vághatott neki a sprintfutamnak. Persze lehet, hogy jobb lett volna, ha az eső inkább a vasárnapi versenyen szól közbe.

HAMILTON FÉLREÉRTETTE A FŐNÖKÖT. A sprintfutamon Lewis Hamilton még a győzelemre is esélyes volt (Verstappen felzárkózásáig), alig néhány órával később, az időmérőn azonban az első szakaszból sem jutott tovább. Persze lehet, hogy a hétszeres világbajnok sokkal többre is képes lett volna, csak félreértette Toto Wolffot, amikor P1-et, azaz első helyet kért tőle, és helyette Q1-es búcsúval szolgált.

STROLL MEGFELEDKEZETT A FÉKEZÉSRŐL. Érdekes jelenet játszódott le az első biztonsági autós fázis során, amikor is Lance Stroll egyszer csak belehajtott hátulról Daniel Ricciardo autójába. A kanadai versenyző ezután egyenesen idiótának nevezte RB-s riválisát, amiért fékezett, mielőtt bevette volna kanyart, ám Ricciardo sem hagyta kemény szavak nélkül Stroll manőverét.

Stroll megmozdulását az első három helyezett is meghökkenve nézte a dobogós ceremóniát megelőzően. Verstappen alig hitt a szemének, de némi nevetés is szerepelt a reakciói között.

A VILÁGBAJNOK EZÚTTAL KEGYES VOLT. Nico Rosberg jelen volt a sanghaji versenyhétvégén, ám ezúttal nem sújtott le egyik versenyzőre is. Mint ismert, a 2016-os világbajnok tavaly igen rossz óment jelentett arra a pilótára, akinek autójával fotózkodott egy-egy versenyhétvégén. Bár az is lehet, hogy a csapatok egyszerűen nem engedték a garázsuk közelébe, ezért kellett Rosbergnek a bokszutcán kívül selfie-t készítenie. 

A HELYI HŐS VALÓRA VÁLT ÁLMA. Bár Csou Kuan-jü pontszerzés nélkül zárta hazai versenyét, a leintést követően a célegyenesben ülő honfitársai ugyanúgy ünnepelték őt, mint az első három helyezettet. Csou nem meglepő módon elérzékenyült ettől, és vélhetően eszébe jutott, meddig jutott onnan, amikor még ő is csak egy, az autóversenyzésért rajongó kisfiú volt a lelátóról.

  1.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:40.52.554
  2.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes13.773 mp h.
  3.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT19.160 mp h.
  4.Charles LeclercmonacóiFerrari23.623 mp h.
  5.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari33.983 mp h.
  6.George RussellbritMercedes38.724 mp h.
  7.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes43.414 mp h.
  8.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes56.198 mp h.
  9.Lewis HamiltonbritMercedes57.986 p h.
10.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:00.476 p h.
11.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:02.812 p h.
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:05.506 p h.
13.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:09.223 p h.
14.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:11.689 p h.
15.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:22.786 p h.
16.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:27.533 p h.
17.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:35.110 p h.
 KIESETT  MEGTETT KÖRÖK
 Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT33
 Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT26
 Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari19
a kínai nagydíj végeredménye
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen4442110
  2.Sergio Pérez-45-  85
  3.Charles Leclerc-252  76
  4.Carlos Sainz Jr.134-  69
  5.Lando Norris-25-  58
  6.Oscar Piastri--5-  38
  7.George Russell--4-  33
  8.Fernando Alonso--51  31
  9.Lewis Hamilton--4-  19
10.Lance Stroll--2-    9
11.Cunoda Juki--2-    7
12.Oliver Bearman--1-    6
13.Nico Hülkenberg--3-    4
14.Kevin Magnussen--1-    1 
A világbajnokság állása

 

  1.Red Bull-Honda RBPT195  
  2.Ferrari151  
  3.McLaren-Mercedes  96  
  4.Mercedes  52  
  5.Aston Martin-Mercedes  40  
  6.RB-Honda RBPT    7  
  7.Haas-Ferrari    5  
  8.Williams-Mercedes    0  
  9.Alpine-Renault    0  
10.Sauber-Ferrari    0  
konstruktőrök

 

17. KÍNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 19., PÉNTEK
Szabadedzés1. Stroll 1:36.302
Sprintidőmérő1. Norris 1:57.940
ÁPRILIS 20., SZOMBAT
Sprintfutam1. Verstappen, 2. Hamilton, 3. Pérez
Időmérő1. Verstappen 1:33.660
ÁPRILIS 21., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Norris, 3. Pérez
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00
Emilia-romagnai Nagydíj, ImolaMájus 19., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik