F1: már a pilóták mennek a szurkolókhoz

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.07.22. 09:43
null
A szurkolói zónák egyike (Fotó: Árvai Károly)
A Formula–1-es Magyar Nagydíj szervezői igyekeznek minél több élményt adni az embereknek a Hungaroring körül, nemcsak a pilótákkal lehet beszélgetni, mielőtt autogramot osztogatnak, hanem egyre több F1-hez köthető aktivitás is van, amit bárki kipróbálhat.

 

Három szurkolói zónát is kialakítottak a Hungaroring mellett a Formula–1-es Magyar Nagydíj alatt, és mindegyiknek megvan a maga varázsa. A célegyenes melletti lelátó mögötti rész inkább hasonlít egy fesztiválra, tele vendéglátóegységekkel, emberekkel és mindent betöltő kolbászszaggal. Azért nemcsak pizzázni lehet vagy Pit Stop Coctailt szürcsölni – itt is akad, amit ki lehet próbálni, például a BME Formula Racing Team 2020-as versenyautóját, amit ma már csak szimulátorként használnak, az autóra rá van kötve egy képernyő. Ezt a csapatot egyetemisták hozták létre 2007-ben, azóta minden évben versenyautót építenek és fejlesztenek, amivel részt vesznek a Formula Student versenysorozatban.

Mellette az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának standja található, ahol felállítottak egy látványos borulásszimulátort, mellette pedig egy biztonságiöv-szimulátort, mindkettőt ingyenesen kipróbálhatja bárki. Előbbihez azért bátorság kell, mert nagy sebességgel forog, utóbbi viszont csak egy tíz kilométer/órás ütközésnél szimulálja a biztonsági öv testre kifejtett hatását, ebben az évben ugyanis a rendőrség szeretne javítani az övhasználati hajlandóságon.

Akik több aktivitásra vágynak, azoknak tovább kell sétálniuk, ugyanis a következő szurkolói zónákban, a silver és bronz tribünök mögött találhatók a szokásos elemek, a szimulátorok, ki lehet próbálni a kerékcserét vagy a szélcsatorna-szimulátort. Emellett fel van állítva egy színpad is, ahol lehet fotózkodni a trófeával és persze alkalmasint a pilótákkal is, akiket így testközelből lehet látni és hallani. Igazából ezek a közvetlen beszélgetések váltották ki a korábbi, csütörtöki bokszutca-látogatások aláírásosztását, régen ugyanis csak azokon lehetett élőben találkozni a kedvencekkel – régen a szurkolók mentek a pilótákhoz, ma már a pilóták a szurkolókhoz!

Szintén lehet fotózkodni egy a hivataloshoz hasonló pódiumon is, Ferrari Trento-pezsgővel a kézben, amivel meg lehet mutatni, ki hogyan ünnepelné meg a futamgyőzelmét. Mellette nemcsak egy Formula–1-es bemutatóautó van kiállítva, hanem más klasszikus és sportautók is, a bronztribün mögött pedig ügyességi biciklipálya várja az érdeklődőket.

A sportolók gyakran mondogatják, minden, amit tesznek, a szurkolók miatt van, hiszen ők adnak értelmet a sportáguknak. 2017 óta a Formula–1 valóban megpróbálja közelebb hozni a sorozatot a népes szurkolótáborhoz, és olyan élményeket igyekszik adni a futamokra kíváncsiaknak, amelyek sokkal többet nyújtanak magánál a versenynél. Hiszen a cél az, hogy a hazai rajongók is a Hungaroringen buzdítsák kedvenceiket.

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik