F1: Hihetetlen, hogy ilyen sokáig tudunk ilyen szinten teljesíteni – Verstappen

Vágólapra másolva!
2023.07.23. 17:12
null
Max Verstappen és Sergio Pérez a díjátadón (Fotó: Földi Imre)
Max Verstappen kényelmes előnnyel húzta be a 2023-as Magyar Nagydíjat, a dobogó második fokára Lando Norris állhatott fel, míg a harmadik helyet a kilencedikként rajtoló Sergio Pérez szerezte meg. A leintést követően a dobogósok Nico Rosbergnek, a sorozat 2016-os világbajnokának értékeltek.

„Közel jártam a második helyhez is, de sok lekörözés várt rám, és a poros íven is nehéz volt zárkózni, ehhez képest viszont nem volt rossz. A csapat nagyon jó stratégiát választott, ez nagyon jó eredmény – kezdte futam utáni értékelését Sergio Pérez. Olyan nap volt, amely segít visszaépíteni az önbizalmam. Mostantól arra koncentrálok, hogy minden hétvégén a dobogón végezzek, ez a célom.”

A szurkolók üdvrivalgása fogadta a sorozatban másodszor is a dobogó második fokára lépő Lando Norrist, akinek kemény versenye volt, főleg, hogy a végén Pérez közeledett rá: „Újabb dobogó nekem is és a McLarennek is, ez óriási.”

A brit pilótának még várnia kell az első futamgyőzelmére, ugyanakkor úgy gondolja, ha a Red Bull nem hibázik, akkor nem lát sok esélyt arra, hogy nyerjen idén. Kiemelte a csapata fejlődését is: „Remek munkával vagyunk itt, de azt is tudtuk, hogy szenvedni fogunk az év elején. Most már sikerült bebizonyítanunk, hogy igenis jók vagyunk.”

Max Verstappent ismét elsőként intette le a kockás zászló, a holland világbajnok ezúttal a rajtját tartotta a legjobbnak: „Nagyon jó rajtom volt végre, ezen sokat is dolgoztam. Megvolt a belső ív, attól fogva pedig már a kanyar is. Elképesztően gyors volt az autó ezt követően.”

„Egy körön szenvedtem a hétvégén, de a versenyen nagyon jó volt. Az autó minden abroncsa remekül működött.”

Sorozatban a 12. győzelmét aratta a Red Bull, amivel átadta a múltnak a McLaren rekordját. Verstappen sikere már zsinórban a hetedik volt, már csak kettőre van Sebastian Vettel kilences sorozatától. A holland úgy véli, a csapata nélkül nem tartana itt: „Hihetetlen, hogy ilyen sokáig tudunk ilyen szinten teljesíteni, ez nagyon élvezetes időszak most nekünk.”

MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda -
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 33.731 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 37.603 mp h.
4. Lewis Hamilton brit Mercedes 39.134 mp h.
5. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 1:02.572 p h.
6. George Russell brit Mercedes 1:05.825 p h.
7. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:10.317 p h.
8. Carlos Sainz spanyol Ferrari 1:11.073 p h.
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:15.709 p h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
11. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.
16. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 3 kör h.
FELADTÁK megtett körök kiesés oka
Esteban Ocon francia Alpine-Renault 2 feladta
Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1 feladta
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 9 11 12 6 281
2. Sergio Pérez 2 6 11 2 171
3. Fernando Alonso 6 12 139
4. Lewis Hamilton 4 11 1 133
5. George Russell 1 10 1 90
6. Carlos Sainz 11 87
7. Charles Leclerc 2 8 80
8. Lando Norris 2 6 60
9. Lance Stroll 8 45
10. Esteban Ocon 1 6 31
11. Oscar Piastri 4 27
12. Pierre Gasly 6 16
13. Alexander Albon 3 11
14. Nico Hülkenberg 2 9
15. Valtteri Bottas 2 5
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 2 2
18. Kevin Magnussen 2 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 452
2. Mercedes 223
3. Aston Martin-Mercedes 184
4. Ferrari 167
5. McLaren-Mercedes 87
6. Alpine-Renault 47
7. Williams-Mercedes 11
8. Haas-Ferrari 11
9. Alfa Romeo-Ferrari 9
10. AlphaTauri-Honda 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik