F1: nem mindenki van oda az áprilisi kényszerszünetért

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 17:41
null
Fernando Alonso (Fotó: Getty Images)
Az eredeti F1-es menetrend alapján a mezőny már gőzerővel készülne a hétvégi Kínai Nagydíjra, az országban uralkodó Covid-helyzet viszont még mindig lehetetlenné teszi a versenyrendezést. A kényszerpihenő után aztán erőltetett menet vár a pilótákra.

 

A szokásos augusztusi nyári szünet mellett idén tavasszal is hosszú pihenőre vonulhatott az F1-es mezőny, igaz, ezt a helyzetet a kényszer szülte, mert Kína a járványhelyzet miatt sorozatban a negyedik évben sem tudja fogadni a vb-sorozatot. A távol-keleti ország nagydíját eredetileg a soron következő hétvégére iktatták be, és miután kiderült, hogy törölni kell a futamot, egyetlen potenciális helyszín sem bizonyult megfelelőnek.

Bár az F1 vezetői rendre büszkén hirdetik, milyen nagy az érdeklődés világszerte a rendezést illetően, amikor a jelentkezők szembesülnek az ezért fizetendő borsos jogdíjjal, rögtön alábbhagy a lelkesedés – nem csoda, hogy Kína pótlását sem sikerült megoldani. Pedig földrajzi szempontból kézenfekvő lett volna például az 1999 és 2017 között sorozatban 19 nagydíjat lebonyolító Malajziával „betömni” a versenynaptárban kialakult lyukat, ám a helyi illetékesek épp a napokban nyilatkozták, hogy egyszerűen túl magas összeg szerepel az F1-es árcédulán.

A sorozat vezetői és szereplői tehát arra a döntésre jutottak, inkább kihagyják ezt a hétvégét, semhogy nyomott áron szerepeljenek valahol – a 23 fordulós versenynaptár így is minden idők leghosszabbika. A szurkolókat és a pilótákat ugyanakkor zavarhatja az ordító kontraszt az egyes periódusok között, mert míg áprilisban három egymást követő hétvége is szabadon maradt, utána hat hét alatt öt nagydíjat kell „ledarálniuk.” Az erőltetett menet nyilvánvalóan megviseli majd a versenyzőket, akik így jobb híján az áprilisi kényszerszünetben próbálnak minél hatékonyabban felkészülni a sűrű folytatásra.

„Szívesebben folytattam volna a versenyzést – idézte Fernando Alonsót a RacingNews365. – De így nyilván arra használjuk a pluszidőt, hogy jobban felkészüljünk a következő nagydíjra, és kielemezzük az első hármat. Ami engem illet, új csapatban kezdtem meg az évet, szóval van néhány terület, amelyet érdemes megvizsgálnom az eddigi tapasztalatok alapján. Fel tudom használni tehát az időt, de azért jobb lenne a versenypályán.”

A bajnoki éllovas Max Verstappennek azonban kifejezetten jól jött a szünet, mert a márciusi Szaúdi Nagydíj előtt megbetegedett, és a versenyhétvégék megerőltetései miatt nem tudott tökéletesen regenerálódni. Az idény előtt még neki sem tetszett a nagy áprilisi leállás terve, viszont a nem várt fejlemények miatt most hálás az extra pihenőidőért. Lewis Hamilton ugyanakkor szívesebben maradt volna lendületben:

„Nem hinném, hogy szükségem lenne erre a mentális szünetre. Egész jól érzem magam, és általában csak augusztusban jön el az idő a pihenésre. A csapatnak jól jön ez az időszak, hogy csak az autófejlesztésre koncentrálhasson, én viszont azt kívánom, bárcsak versenyeznénk! Persze így is megpróbálom a legtöbbet kihozni a helyzetből.”

A bajnokság az április 30-i Azeri Nagydíjjal folytatódik, majd május 7-én Miamiban, 21-én Imolában, 28-án Monacóban, június 4-én pedig Barcelonában versenyez a mezőny.

Legfrissebb hírek

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
2 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
18 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
22 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
23 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
Tegnap, 14:35

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
Tegnap, 11:37

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
Tegnap, 6:36

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
2025.07.31. 21:24
Ezek is érdekelhetik