F1: ritmustalan, zaklatott idény vár a mezőnyre

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 09:36
null
A 2023-as versenynaptár minden eddiginél sűrűbb, a Magyar Nagydíj utáni nyári szünet azonban így is megmarad (Fotó: AFP)
Még a sanghaji verseny törlésével is minden idők legfárasztóbb, 23 fordulós F1-es idényét rendezik az idén, ráadásul sem időbeli eloszlásban, sem földrajzilag nincs optimalizálva a naptár.

 

Kevesebb mint két hónap van hátra az új F1-es évad kezdetéig, amely november végéig tart elképesztően zsúfolt és lazább időszakokkal egyaránt tarkítva. A végleges menetrend a héten alakult ki, amikor biztossá vált, hogy a kínai Covid-helyzet ezúttal sem teszi lehetővé a helyi nagydíj megrendezését, és nem is pótolják a sanghaji futamot.

Ezzel az a furcsa helyzet áll elő, hogy az egymást kéthetes különbséggel követő első három futam után csak 28 nappal később jön a negyedik, aztán beindul az őrültek háza. Az április végi azeri futam után ugyanis a következő héten Miamiba repül a mezőny, majd egyetlen üres vasárnapot követően szünet nélküli „hármas fogatban” jön Imola, Monaco és Barcelona. Ez tehát azt jelenti, hogy a hosszú áprilisi pihenőnek meglesz a böjtje, mert utána hat hét leforgása alatt öt nagydíjat rendeznek.

Mint szinte minden évben, logisztika és környezetkímélés szempontjából ezúttal is kritizálható, hogy június közepén a Kanadai GP szakítja meg az európai futamok sorát, de az F1 irányítóinak annyi különböző szempontot és érdeket kell figyelembe venniük a menetrend kialakítása során, hogy a földrajzi tömbösítést még mindig nem tudták megoldani – talán a jövőben... Nekünk a legfontosabb, hogy a Magyar Nagydíjat az idény 12. futamaként július 23-án rendezik, amely után rögtön Belgium következik a szokásos augusztusi nyári szünet előtt.

Erről a pihenőről még azon az áron sem mondanak le a csapatok, hogy miatta nagyon sűrű ősz vár rájuk – október végén például szabad hétvége nélkül nyomják le az Austin-, Mexikóváros-, Sao Paulo-túrát, de a zárás sem lesz egyszerű menet az egymás után következő Las Vegas-i és abu-dzabi versennyel. Különös idény vár tehát a mezőnyre egy-egy hosszú tavaszi és nyári szünettel, valamint számos nagyon intenzív, zsúfolt időszakkal, amelyek óriási terhet rónak majd az utazó brigádra. A 23 futam még arányos eloszlásban is rengeteg lenne kilenc hónap leforgása alatt, ebben a ritmustalan rendszerben pedig kiváltképp megerőltető.

De mivel az F1 bevételeinek jó része a versenyrendezésből származik, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ez a trend a jövőben sem változik, sőt, a középtávú cél, hogy 25 nagydíjat sikerüljön bezsúfolni a márciustól novemberig tartó időszakba. Az idei hajtás tehát csak a kezdet.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
5 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
7 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
10 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
11 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
12 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
13 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
13 órája
Ezek is érdekelhetik