F1: jöjjön egy újabb klasszikus a Hungaroringen!

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.28. 11:50
null
Valtteri Bottas és Sergio Pérez már a tavalyi, vagyis a 36. Magyar Nagydíj első körében ütközött (Fotó: Imago Images)
Az eddigi 36 Magyar Nagydíj számos fantasztikus versenyt hozott, amelyek közül megpróbáltuk kiválasztani az öt legizgalmasabbat. Vajon a 2022-es futam is felkerülhet a listára?

1989 – Mansell átgázol a mezőnyön

A Magyar Nagydíj történetének első felében a Hungaroringen borzasztóan nehéz volt előzni, ezért is jelentett óriási meglepetést az 1989-es futam forgatókönyve. Miután Nigel Mansell csupán a 12. rajthelyre kvalifikált Ferrarijával, legbelül talán még a pontszerzés lehetőségéről is lemondott. A brit azonban már szombaton kipróbálta a Goodyear lágyabb versenygumiját, ami nagy előnybe hozta a futamon. Remek rajtja után hamar feljött a 8. helyre, majd szép sorban előzgette ellenfeleit. A futam mintegy felénél már a harmadik volt, és miután az élen álló Riccardo Patrese kiesett, Ayrton Senna mellett is elment egy nagyszerű manőverrel, hatalmas diadalt aratva.

1997 – Hova tűnt Damon Hill?

A magyar rajongók többségének az 1997-es verseny Palik László kétségbeesett kiáltásáról maradt emlékezetes, de az izgalmakhoz természetesen nem csak a drámai kommentálás járult hozzá. Az első sokkot a hétvégén az jelentette, hogy a címvédő Damon Hill a reménytelenül lassú és megbízhatatlan Arrows-Yamahával a harmadik helyre kvalifikálta magát. Ez egyfelől a Bridgestone gumiválasztásának, másfelől a brit tehetségének volt köszönhető, de a show másnap tovább folytatódott. Hill már a rajtnál feljött másodiknak, a 11. körben pedig Michael Schumacher megelőzésével az élre állt, és körről körre növelte előnyét. Sokáig úgy tűnt, az F1-történelem egyik legmeglepőbb győzelmét aratja, ám az utolsó körben „eltűnt” – valójában pedig technikai hiba miatt másodikként ért célba Jacques Villeneuve mögött.

2006 – Button első diadala

Az első húsz Magyar Nagydíj mindegyikét perzselő napsütésben rendezték meg, épp ezért is bolydult fel a Hunga­roring, amikor a 2006-os versenynapon esni kezdett. A nagydíj így nedves pályán vette kezdetét, ami az akkori gumiháború miatt volt fontos. A Michelint használó csapatok versenyzői nagy előnyt élveztek eleinte, különösen Jenson Button, akinek rajtbüntetés miatt a 14. helyről kellett nekivágnia a hetven körnek a Hondával. A brit pilóta valósággal szárnyalt a vizes pályán, a 7. körben már negyedikként haladt. Ezután Kimi Räikkönen ütközött előtte, stratégiájának köszönhetően pedig feljött a második helyre. A győzelmét az tette lehetővé, hogy utolsó boxkiállásánál rosszul rögzítették Fernando Alonso autójának egyik kerekét, így a spanyol kiesett az élről.

2014 – Ricciardo kegyetlen hajrája

A vasárnapi esőzés a 2014-es versenyt is megfűszerezte. A rajtrácsra intermediate gumikon sorakozott fel a mezőny, és a biztonsági autó már a 9. körben a pályára hajtott Marcus Ericsson kicsúszása miatt. A peches időzítés miatt több élmenő sem tudott időben slick gumikra váltani, így a negyedik helyről induló Daniel Ricciardo került az élre. Közvetlen ellenfeleivel ellentétben az ausztrál a 23. körös biztonsági autós időszak alatt is kereket cserélt agresszív, háromkiállásos stratégiára váltva. Amikor 15 körrel a vége előtt megkapta utolsó szett abroncsait, a negyedik helyről kezdte el nagy hajráját, és a friss gumikon száguldva a célig szép sorban le is vadászta előtte haladó ellenfeleit.

2021 – Totális káosz

Közvetlenül a tavalyi futam előtt egy rövid zápor borzolta a kedélyeket, ami épp elég volt ahhoz, hogy totális káoszt okozzon az első kanyarban. Mivel a csúszós aszfalton senkinek sem volt referenciapontja, sokan elmérték a féktávot, így biliárdgolyóként ütötték ki egymást az autók. A versenyt piros zászlóval megszakították, a boxból a rajtrácsra vezető körön viszont szinte mindenkinek egyértelművé vált, hogy slickekre kell váltani, így Lewis Hamilton kivételével mindenki újra a boxba hajtott. A brit pilóta magányosan várta a rajtrácson a piros fények kialvását, míg a többiek a boxkijáratnál. Hamiltonnak így egyedüliként ki kellett állnia kereket cserélni, amivel Esteban Ocon került az élre, és a francia végig meg is őrizte az első helyet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik