F1: nincs napirenden Ricciardo szerződéshosszabítása a McLarennél

2022.05.04. 15:24
null
Daniel Ricciardo mclarenes szerződése 2023 végén jár le (Fotó: AFP)
Bár a McLarennél elégedettek Daniel Ricciardo teljesítményének javulásával, egyelőre nem téma az ausztrál pilóta esetleges új szerződése. Zak Brown, az istálló ügyvezetője ráadásul megemlített néhány versenyzőt, akinek az (esetleges Formula–1-es) jövőjéről szintén nem feledkezhetnek meg a McLarennél.

 

A 2023-as idény végéig köti szerződés Daniel Ricciardót a McLarenhez, s bár a csapattársával már az idei szezont megelőzően hosszabbítottak, az ausztrál pilóta jövőjének megvitatása egyelőre nem szerepel a McLaren elsődleges teendői között. Zak Brown, az istálló ügyvezetője örömmel látja, hogy Ricciardo egyre jobban teljesít, ám azt is tudja, hogy még nem teljesen barátkozott meg az idei autójával.

„A versenyeken nagyon erősen teljesít, sokkal jobban, mint az időmérőkön – vélekedik Brown. – Hallgattam, ahogyan beszélt a csapattal ezen a héten, és nem úgy érződött, hogy mindent kihozott eddig az autójából, de nagyszerű a kapcsolata Landóval, és mindenkit jól ismer a csapatból. Jó volt neki, hogy több év után újra versenyezhetett Ausztráliában. Feltöltődött, látta a családját, mi pedig örültünk, hogy újra csúcsformában láthattuk."

Persze a szerződéshosszabbítás halogatása kapcsán felvetődött, hogy a McLarennél esetleg mást választanának Lando Norris csapattársának. Brown nem is titkolja, hogy több jelöltjük is akad, ám ezt a döntést nem a közeljövőben kell meghozniuk.

„Egy közös évünk még biztosan van, de szeretünk hosszabb távban gondolkodni, ezért tesztelünk Patóval és Coltonnal – árulta el az amerikai szakember. – Ott van a Formula–4-ben Ugo is, aki már az első versenyén a pole-ból rajtolhatott. Szóval úgy hiszem, hogy nem lehet túl korán elkezdeni a tervezgetést, de nem kell sietnünk sem.”

Brown többek között Pato O’Wardra célzott, aki már két éve versenyez a McLaren színeiben az IndyCarban, illetve Colton Herta neve is felvetődött. Utóbbi hamarosan tesztelheti az istálló egy korábbi autóját. Ugo Ugochukwu tavaly került a McLaren kötelékébe, ám a 15 éves amerikai versenyző nagy valószínűséggel még nem veszélyes Ricciardo jövőjére.

Legfrissebb hírek

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
11 órája

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
2026.04.10. 10:19

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
2026.04.09. 17:53

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
2026.04.09. 11:45

„Az idény eddigi eredményei megmutatták, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
2026.04.08. 16:50

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
2026.04.07. 11:45

Száz éve született Jack Brabham, aki saját építésű autójával lett F1-es világbajnok

Népsport
2026.04.02. 10:00

Verstappen nélkül tesztel a Red Bull; a Ferrari többször is pályára hajt az F1-es kényszerszünetben

F1
2026.03.31. 16:24
Ezek is érdekelhetik