F1: kiderült, miért nem tudott rajthoz állni Leclerc

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 09:45
null
Leclerc volt a monacói futam pechese (Fotó: AFP)
A kardántengelyagy meghibásodása miatt nem tudott rajthoz állni a vasárnapi Formula–1-es Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője, aki szombaton megnyerte az időmérő edzést hazai futamán – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az olasz istálló közlése szerint a hiba az időmérőn történt baleset következménye volt. Miután az autót visszaszállították Maranellóba, a vizsgálatok során kiderült, hogy a baloldali agy károsodott, majd amikor Charles Leclerc vasárnap bevett néhány kanyart a pályán, el is tört.

A 23 éves monacói pilóta a boxutcából kivezető körön jelezte rádión a csapatnak, hogy problémák vannak a versenyautójával, ezért lassú tempóban visszagurult a boxba. A Ferrari szakemberei átnézték a versenyző autóját, és arra jutottak, hogy Leclerc nem tud elindulni a futamon.

A pilóta szombaton megnyerte az időmérőt, az utolsó gyors körén azonban összetörte a Ferrarit, mivel a szalagkorlátnak ütközött. Az olasz istálló szakemberei ezután átvizsgálták a versenyautó sebességváltóját, de nem találtak komoly problémát, és nem cserélték ki az alkatrészt.

Leclerc helye ezért üresen maradt a rajtrácson, a futamot pedig a második kockából startoló holland Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
13 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik