F1: Hamilton a valaha volt egyik legjobb versenyző – Verstappen

Vágólapra másolva!
2021.04.09. 12:25
null
Verstappen (balra) elismeri Hamilton teljesítményét (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland pilótája, Max Verstappen úgy gondolja, Lewis Hamilton mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és a sorozat valaha volt egyik legjobb versenyzőjeként tekint rá.

 

A Red Bull hosszú évek után végre erősen kezdett, s úgy tűnik, akár az egész évben harcban lehet a sorozatban hét egyéni és konstruktőri címet nyerő Mercedesszel, így parázs csatára van kilátás. A „vörös bikák" tanácsadója, Helmut Marko arra számít, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen párharcáról szólhat a 2021-es idény, miután úgy érzi, ez a két versenyző külön ligában van.

Az első versenyhétvégén végig leggyorsabb, de végül alulmaradó hollandot is megkérdezték a brittel folytatott rivalizálásáról, majd arra is válaszolt, saját magán kívül kit tart a jelenlegi mezőny legjobbjának.

Ez egy nagyon nehéz kérdés, de Lewis természetesen megérdemli az elismerést. Az, ahogyan az elmúlt években megbirkózott a dolgokkal, ahogy mindig visszatért, és annyi győzelmet, valamint világbajnokságot nyert, nem lehet egyszerűen elmenni mellette. Természetesen van még sok jó és erős pilóta a mezőnyben, akik nagyon jól teljesíthetnének abban az autóban, de Lewisszal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy megnyert néhány nehéz versenyt is, mint például tavaly Törökországban, ahol kimagasló teljesítmény kellett a gőzelemhez. Szóval igen, kétségkívül ő a valaha volt egyik legjobb Formula–1-es versenyző" – jelentette ki az Autosportnak adott nyilatkozatában, majd felelt arra a kérdésre is, szokott-e másolni a riválisról, amikor azt vizsgálja, mely területen lehetne jobb.

Nem így tekintek erre, először azt vizsgálom meg, mit csinálhattam volna másként. Ezt követően nézem csak meg, mit csináltak mások, vagy nézek vissza dolgokat, de nem olyasvalaki vagyok, aki utánozna másokat, én önmagam vagyok. Ha lemásolsz valakit, akkor mindig hátrányban leszel, hiszen nem újítasz, nem leszel jobb nála. Persze megfigyelheted, de végső soron önmagam vagyok, és úgy hiszem, ez az, ami a legjobban működik nekem: önmagam lenni" – zárta a gondolatait Verstappen.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik