Formula–1: 1993 után rendeznének újabb afrikai futamot

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 15:21
null
Afrikában is lehet verseny a közeljövőben (Fotó: AFP)
A Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokság szervezői számára prioritást élvez, hogy Afrikában is legyen futam – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

„Afrika az a földrész, ahol nincs versenyünk és ez rossz. De nagyon szeretnénk, ha lenne, ezért ez prioritást élvez. Néhány éve már tárgyalásokat folytatunk a lehetséges házigazdákkal. Azt reméljük, hogy rövid- vagy középtávon megvalósul ez a tervünk" – jelentette ki az MTI által idézett Chloe Targett-Adams, a versenyek népszerűsítéséért felelős igazgató.

A mezőny egyetlen színes bőrű pilótája, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton tavaly beszélt arról, hogy a sportág számára fontos lenne egy afrikai futam. Stefano Domenicali, a világbajnoki sorozat új vezérigazgatója ennek kapcsán múlt hónapban úgy nyilatkozott, hogy Észak- és Dél-Afrikából is van érdeklődő.

A legutóbbi afrikai futamot 1993-ban rendezték a dél-afrikai Kyalamiban, de korábban Marokkóban, a casablancai pályán is volt már verseny 1958-ban – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
21 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik