F1: kiderült, mikor érkezik a 2021-es Mercedes

H. L.H. L.
2021.02.02. 12:19
null
Március elején érkezik az új „ezüstnyíl" (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes a közösségi oldalain ismertette, hogy március 2-án leplezi le a 2021-es versenygépét, a W12-est.

 

A csapatok közül harmadikként a Mercedest tűzte ki hivatalosan az autóbemutatója időpontját, a sorozatban hét egyéni és hét konstruktőri címet nyerő alakulat március 2-án prezentálja az W12 kódjelet kapó 2021-es versenygépét.

Az „ezüstnyilak" várhatóan zsinórban az ötödik évüket fogják a Valtteri Bottas, Lewis Hamilton párossal teljesíteni, igaz, a hétszeres világbajnok továbbra sem írta alá a szerződéshosszabbítását. Nem úgy, mint Toto Wolff, aki december közepén bejelentette, további három évig fogja betölteni a csapatfőnöki posztot, s emellett ellátja az ügyvezető igazgatói feladatokat is.

A címvédő gárdánál a télen változtak a tulajdonosi viszonyok is: a hozzá tavaly csatlakozó, vegyiparban érdekelt Ineos felvásárolta az istálló részvényeinek egyharmadát, a Daimler az eddigi 60 százalékát 33-ra csökkentette, míg Wolff a sajátjait 33 százalékra növelte.

A Mercedes célja nem lehet idén más, mint folytatni a hibrid érában megkezdett sikersorozatát, hiszen 2022-ben érkeznek a nagy szabályváltoztatások, melyek alaposan felboríthatják az erősorrendet.

2021-ES CSAPATBEMUTATÓK
CSAPAT
DÁTUM
MERCEDES
Március 2.
FERRARI??
RED BULL-HONDA??
ALPINE
??
HAAS-FERRARI??
MCLAREN-MERCEDESFebruár 15.
ASTON MARTIN-MERCEDES
??
ALFA ROMEO-FERRARI
Február 22.
ALPHATAURI-HONDA
??
WILLIAMS-MERCEDES??
Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
11 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
13 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
18 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
20 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
20 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30