F1: jövő héten mutatják be Schumacherék új autójának festését

2021.02.25. 09:50
null
A Haas egyelőre csak a festését fogja bemutatni (Fotó: Twitter/HaasF1Team)
A Formula–1-es Haas a közösségi oldalain tudatta, hogy március 4-én mutatja be a 2021-es versenygépének festését.

 

A csapatok közül utolsóként a Haas tűzte ki a bemutatója időpontját. A Formula–1-hez 2016-ban csatlakozó amerikai csapat március 4-én, vagyis jövő hét csütörtökön online prezentálja 2021-es versenygépe, a VF21-es festését.

A Günther Steiner vezette alakulat négy év után vált meg a Romain Grosjean, Kevin Magnussen alkotta párostól, s szerződtette a Formula–2 tavalyi bajnokát, Mick Schumachert, illetve a már debütálása előtt több botrányba is keveredő Nyikita Mazepint, tehát két újonccal vág neki az átmenetinek számító 2021-es idénynek.

Az előző kiírást a 9. helyen záró Haas nem tűzött ki nagy célokat az idei évre, s már a tél folyamán egyértelműsítette, nem áll szándékában fejleszteni a 2021-es kocsiját, helyette a nagy szabályváltoztatásokat hozó 2022-es idényre kíván összpontosítani.

A csapat helyzetét nehezítik a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő utazási korlátozások is, aminek következményeként egészen a március 12–14-én megrendezendő tesztig nem tudja beindítani az autóját.

Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
21 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik