F1: Toto Wolff marad a Mercedes csapatfőnöke – hivatalos

H. L.H. L.
2020.12.18. 11:22
null
Wolff szerződése ugyanakkor rugalmas, így bármikor távozhat (Fotó: AFP)
A Mercedes a hivatalos oldalán erősítette meg, hogy Toto Wolff további három évig betölti a csapatfőnöki posztot, s emellett az ügyvezető igazgatói feladatokat is ellátja.

 

 

Többször is felröppentek a hírek, hogy Toto Wolff a 2020-as idény végén leköszön a Mercedesnél betöltött csapatfőnöki posztról, és az osztrák is úgy nyilatkozott, hogy már az utódját keresi. Az idényzáró közeledtével azonban már arról szóltak a sajtóhírek, hogy Wolff 2021-ben még biztosan marad a sorozatban hét egyéni és konstruktőri címet nyerő csapattal, igaz, akkor még leginkább az tűnt a valószínű forgatókönyvnek, hogy mindezt némileg a háttérbe húzódva teszi meg.

A Mercedes az Abu-dzabi GP-t követő péntek délelőtt viszont ismertette, hogy Wolff további három évig fogja betölteni a csapatfőnöki posztot, s emellett ellátja az ügyvezető igazgatói feladatokat is. A címvédő gárda továbbá azt is felfedte, hogy változtak a tulajdonosi viszonyok: a hozzá idén csatlakozó, vegyiparban érdekelt Ineos felvásárolta az istálló részvényeinek egyharmadát, a Daimler az eddigi 60 százalékát 33-ra csökkentette, míg Wolff a sajátjait 33 százalékra növelte.

A Mercedes ezen felül azt is jelezte, hogy Wolffnak a következő három évben lehetősége lesz módosítani a pozícióján a szervezeten belül, vagyis nem kizárt, hogy a jövőben más fogja betölteni a csapatfőnöki posztot.

„Örömmel tölt el, hogy részese lehetek ennek az új fejezetnek. Ez a csapat számomra olyan, mint egy család. Nagyon sok hullámhegyen és -völgyön mentünk keresztül, és el sem tudom képzelni, hogy ennél jobb társasággal dolgozzak együtt ebben a sportágban, szóval nagyon örülök, hogy együtt folytatjuk az új korszakban. Az Ineos mostani befektetése megerősíti, hogy a Formula–1-es csapatok üzleti helyzete mennyire komoly, és ez után a nehézségekkel teli év után fontos bizalmat jeleznek a sport számára" – kezdte Wolff a közleményében.

„Izgatottan üdvözlöm Jimet (Ratcliffe – az Ineos elnöke), Andyt és Johnt a csapat új társtulajdonosaiként, ők építették fel a világ egyik legjövedelmezőbb üzletét, a vállalkozószellemük és a szakértelmük megerősíti az elnökségünket a következő évekre. Ezzel párhuzamosan kiváltság számomra, hogy társa lehetek Olának (Källenius – a Mercedes-Benz és a Daimler igazgatóságának elnöke), Markus Schäfernek (a Daimler igazgatóságának tagja) és a Mercedes-Benznek a következő években. Büszkék vagyunk rá, hogy 2010 óta bővíthettük a márka rangos motorsportörökségét, és a célunk, hogy a következő években még tovább növekedjünk."

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
12 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
14 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
19 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
21 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
22 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30