F1: Nico Hülkenberg vezeti a Racing Pointot – hivatalos

H. L.H. L.
2020.10.10. 14:12
null
Hülkenberg a harmadik versenyhétvégéjén vehet részt idén (Fotó: AFP)
A Racing Point hivatalosan megerősítette, hogy Nico Hülkenberg váltja a betegeskedő Lance Strollt az Eifel Nagydíjon.

 

Lance Stroll rosszullét miatt kénytelen volt kihagyni az Eifel Nagydíj harmadik, és egyben egyetlen nem törölt szabadedzését, s kétséges volt, hogy a folytatásban autóba tud-e ülni. A Racing Point ezért azonnal riadóztatta az idei konstrukcióját korábban már vezető Nico Hülkenberget, aki a Brit és A 70. Évforduló Nagydíján helyettesítette a koronavírusos Sergio Pérezt.

 

A német még a tréning vége előtt megérkezett a Nürburgringre, miután túlesett egy teszten is, majd az időmérő kezdete előtt egy órával már a Racing Point ruháját is magára öltötte. A csapat nem sokkal a kvalifikáció előtt aztán hivatalosan is megerősítette, hogy Stroll nem tud autóba ülni a hétvége további részében sem, így helyét Hülkenberg veszi át a Nürburgringen.

 

Legfrissebb hírek

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
18 órája

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
19 órája

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36

Antonelli-győzelem és Hamilton-dobogó Kínában! A két McLaren el sem tudott rajtolni

F1
2026.03.15. 07:40

Formula–1: elmaradnak a közel-keleti futamok – hivatalos

F1
2026.03.15. 00:17
Ezek is érdekelhetik