F1: Bottas hosszabbított a Mercedesszel – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 13:21
null
Bottas újabb egyéves szerződést írt alá a Mercedesszel (Fotó: AFP)
A Mercedes A 70. Évforduló Nagydíjának csütörtöki sajtónapján erősítette meg, hogy hosszabbított finn versenyzőjével, Valtteri Bottasszal.

 

A Mercedes vezetősége többször is kijelentette, nem kíván változtatni jelenlegi pilótapárosán, és azzal, hogy George Russell maradása biztossá vált a Williamsnél, egyértelművé vált, hogy Valtteri Bottas hosszabbít a gárdával. A finn versenyző 2017-ben csatlakozott az „ezüstnyilakhoz", a világbajnoki címét követően azonnal visszavonuló Nico Rosberget váltotta. A tavaly a bajnoki összetettben második helyen végző pilóta az előző idényekhez hasonlóan egy évre írt alá.

„Nagyon örülök, hogy 2021-ben is maradhatok a Mercedesnél, és építhetjük tovább az eddig elért sikereinket. Köszönettel tartozom mindenkinek a csapatban, s az egész Mercedes családnak a folyamatos támogatásért és a belém vetett bizalomért. Büszkeséggel tölt el, hogy ezt a nagyszerű csapatot képviselhetem, és folytatjuk a közös utunkat jövőre is" – kezdte a finn pilóta a közleményében.

Az előző évek a folyamatos fejlődésről szóltak, keményen dolgoztam, hogy javítsak a teljesítményemen. Hiszem, hogy most erősebb vagyok, mint valaha, és még tovább tudok javulni. A Mercedes ugyanezt a filozófiát követi: mindig jobbá akar válni, és mindig éhes a sikerre. Amióta gyerekként szerelembe estem a Formula–1-gyel, az az álmom, hogy egy nap világbajnokká váljak. Idén harcban állok a vébécímért, és azzal, hogy maradok a Mercedesnél, a legjobb helyzetben leszek ahhoz, hogy jövőre is így legyen."

„Most egy lerövidített idény közepén járunk, és szeretném minden egyes versenyen a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. A múlt hétvégi defektem nagy csapást jelentett a Lewisszal folytatott csatánk szempontjából, de eltökélt vagyok, hogy még erősebben térjek vissza most hétvégén" – zárta a gondolatait Bottas.

A finn pilóta a Mercedesszel összesen 39 alkalommal állhatott fel a dobogóra, ebből 8-szor a felső fokára. Idén eddig egyszer győzött, s hátránya négy versenyt követően 30 pont csapattársa, Hamilton mögött.

Legfrissebb hírek

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
11 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
12 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
18 órája

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07

Piastri a vereség ellenére is elégedett; Verstappen szerint a Red Bull egyszerűen gyenge Brazíliában

F1
2025.11.07. 22:30

Norrisé a rajtelsőség Antonelli és Piastri előtt; Verstappen hatodik a brazíliai sprintidőmérőn

F1
2025.11.07. 20:20
Ezek is érdekelhetik