F1: Verstappen félelmetes ellenfél lesz idén – Allison

H. L.H. L.
2020.06.06. 13:16
null
Az elmúlt két évben Verstappen nyert a Red Bull Ringen (Fotó: AFP)
A Mercedes technikai igazgatója, James Allison már ki is jelölte, szerinte ki lesz a hetedik világbajnoki címéért harcba szálló Lewis Hamilton legnagyobb ellenfele a 2020-as F1-es idényben.

 

A Formula–1 a koronavírus-járvány miatti hosszú kényszerpihenő után a július 5-i Osztrák Nagydíjjal elindítja a 2020-as idényét, igaz, a tervezett versenynaptárból egyelőre csak az első nyolc GP időpontja ismert – ez az a futammennyiség, amely után hivatalosan világbajnokot avathat a sorozat.

Az úgynevezett európai szakaszt tíz hét alatt bonyolítják le, és két helyszín, Spielberg és Silverstone kétszer is vendégül látja a mezőnyt. A kiírás tehát két osztrák futammal veszi kezdetét, ami több szakértő szerint is jó helyzetbe hozhatja a Red Bullt, hiszen az elmúlt két évben Max Verstappen diadalmaskodott csapata hazai nagydíján. Ráadásul a Red Bull autói a Hungaroringen is jól szoktak szerepelni, és miután a mezőny Ausztria után július 19-én Magyarországra érkezik, lehetséges, hogy három Verstappen-győzelemmel rajtol el az idény.

A sorozatban hat konstruktőri és egyéni címet szerző Mercedes technikai igazgatója, James Allison pontosan ezért komoly ellenfélként tekint Verstappenre, és úgy véli, nem lesz könnyű legyőzni a hollandot a Red Bull Ringen.

Nem kétséges, hogy Verstappen félelmetes ellenfél lesz idén. A Ferrari is jó formát mutatott a tesztek során, de mi úgy érezzük, Max nagyon erős lesz Ausztriában, hiszen a Red Bull mindig nagyon motivált ezen a pályán, és erősen is teljesít. Tavaly saját magunknak nehezítettük meg osztrák futamunkat a hűtési problémáinkkal, amelyek miatt nem tudtunk a megszokott ritmusban versenyezni. Az azt megelőző évben pedig gondunk volt a megbízhatósággal, és hibáztunk a biztonsági autós szakasz alatt is. Szóval már alig várjuk, hogy újra Ausztriában versenyezzünk, és nagyon remélem, hogy egy kicsivel többet tudunk mutatni, mint az elmúlt években, amikor magunkhoz képest alulteljesítettünk" – nyilatkozta a szakember.

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR**
rajt*a Red Bull eredményei tavaly
a Mercedes eredményei tavaly
Július 5. Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring15.101. és 7. hely
3. és 5. hely
Július 12.Stájer Nagydíj, Red Bull Ring15.10
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10 2. és 6. hely
1. és 8. hely
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 16.10 4. és 5. hely
1. és 2. hely
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone16.10
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.103. és 6. hely
1. és 2. hely
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10 5. hely és kiesés
2. és 3. hely
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10
6. és 8. hely
2. és 3. hely

*A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek

**A vezetőség a következő hetekben ismerteti a versenynaptár további részleteit

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
12 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
14 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik