F1: törölték az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíjat – hivatalos

H. L.H. L.
2020.06.12. 10:22
null
Idén nem lesz villanyfényes verseny Szingapúrban (Fotó: FP)
A Formula–1 hivatalosan megerősítette, hogy 2020-ban nem rendezik meg az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíjat sem.

 

Mint beszámoltunk róla, kétségessé vált az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíj megrendezése, így arra lehetett számítani, hogy rövidesen törlik az eseményeket. A hivatalos bejelentésre nem is kellett sokat várni, hiszen a Formula–1 péntek délelőtt megerősítette, hogy a mezőny 2020-ban nem látogat el az említett helyszínekre.

A koronavírus-járvány okozta kihívások miatt az Azeri, a Szingapúri és a Japán Nagydíj szervezői úgy határoztak, hogy törlik a 2020-as versenyüket. Különböző okok vezetettek ezen döntésekhez: Azerbajdzsánban és Szingapúrban az utcai versenyek megtartását megelőző hosszú és a jelenlegi bizonytalan helyzetben nehezen megvalósítható előkészületi munkálatok, míg Japánban a szigorú utazási korlátozások nyomán törölték az eseményt. Ugyanakkor az elmúlt időszakban komoly előrelépéseket sikerült elérnünk jelenlegi, illetve új helyszínek szervezőivel is"olvasható a közleményben.

A beugró helyszínek között szerepelhet Hockenheim, Imola, Mugello és Portimao is, illetve Oroszországban és Bahreinben is két versenyt bonyolíthatnak le.

A sorozat eddig összesen nyolc nagydíj időpontját tette hivatalossá: az idény a július 5-i Osztrák Nagydíjjal indul, amelyet sorban a Stájer, a Magyar, a Brit, a 70. Évfordulós, a Spanyol, a Belga és az Olasz GP követ.

A 2020-AS VERSENYNAPTÁR**
rajt*
Július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg 15.10
Július 12.Stájer Nagydíj, Spielberg15.10
Július 19. Magyar Nagydíj, Mogyoród 15.10
Augusztus 2. Brit Nagydíj, Silverstone 16.10
Augusztus 9.A 70. Évforduló Nagydíja, Silverstone16.10
Augusztus 16. Spanyol Nagydíj, Barcelona 15.10
Augusztus 30.Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps15.10
Szeptember 6. Olasz Nagydíj, Monza 15.10

*A rajtidőpontok magyar idő szerint értendőek

**A vezetőség a következő hetekben ismerteti a versenynaptár további részleteit

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
18 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50