F1: az FIA közleményt adott ki a Ferrari-üggyel kapcsolatban

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 14:26
null
Az FIA továbbra sem szeretné nyilvánosságra hozni a Ferrarival kötött megállodása részleteit (Fotó: AFP)
Szerdán hét Formula–1-es istálló kérte nyílt levélben a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA), hogy hozza nyilvánosságra a részleteit a Ferrarival kötött bizalmas megállapodásának az istálló 2019-es erőforrásával kapcsolatban. Az eset nagy port kavart, amiről egy nappal később hivatalos közleményt adott ki a szövetség.

 

Az FIA múlt pénteken jelentette be, hogy lezárta a vizsgálatot a Ferrari 2019-es erőforrásának szabályosságával kapcsolatban. Az olasz istállót az előző idényben gyanúsították meg a riválisok azzal, hogy nem feltétlenül a szabályok betartásával sikerült akkorát előrelépniük a motorteljesítményt illetően. Az FIA végül az utolsó tesztnapon adott ki egy kisebb közleményt, amiben leírta: megállapodást kötöttek az ügyben a Ferrarival, azonban annak részletei a két fél között maradnak.

Természetesen ezzel sikerült kissé magukra haragítaniuk a többi csapatot, és szerdán a Mercedes, a Red Bull, a McLaren, a Renault, a Racing Point, az Alpha Tauri, illetve a Williams is nyílt levélben szólította fel a szövetséget, hogy tisztázza a megállapodás részleteit. Erre az FIA egy nappal később reagált.

„Az átfogó és alapos vizsgálat a 2019-es idény során felvetette annak a gyanúját, hogy a Scuderia Ferrari erőforrása nem feltétlenül felel meg az FIA előírásainak – olvasható a közleményben. A Scuderia Ferrari határozottan cáfolta a gyanút, és ismét kijelentette, hogy az erőforrása a szabályoknak megfelelően készült. Az FIA nem voltteljesenmeggyőződve arról, hogy ez így van, de úgy döntött, hogy a további lépések nem feltétlenül vezetnének eredményre, és az ügy összetettsége miatt sem szolgálna egyértelmű bizonyítékkal a szabályszegésre.”

„A hosszas pereskedés elkerülése érdekében, tekintettel annak valószínű kimenetelére, az FIA a szabálykönyv négyes cikkelye szerint eljárva visszatartó erejű megállapodást kötött a Ferrarival az eljárás lezárásáról. Az ilyen típusú megállapodás egy olyan jogi eszköz, amely nélkülözhetetlen minden fegyelmi szervezetben, és sok állami szerv és sportszövetség használja a viták elrendezéséhez. A vitás esetek rendezésének bizalmas kezelése a szabálykönyv negyedik cikkelyének hatodik pontjában szerepel.”

„Az FIA mindent megtesz, ami szükséges ahhoz, hogy megvédje a sportágat és annak szabályrendszerét, illetve a Formula–1-es világbajnokság szabályalkotójaként betöltött szerepét és saját megítélését.”

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
10 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
12 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
13 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
14 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
17 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
17 órája

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
20 órája
Ezek is érdekelhetik