F1: mégsem lesz futam két év múlva Koppenhágában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 16:42
null
Magnussen nem versenyezhet honi szurkolói előtt az F1-ben (Fotó: AFP)
Minden jel arra mutat, hogy mégsem rendeznek 2020-ban Formula–1-es futamot Koppenhága belvárosában, miután a város nem garantálja a szükséges anyagi támogatást a szervezőknek.

Nagyon úgy fest, hogy nem valósulhat meg a Formula–1-es Haas csapat dán pilótája, Kevin Magnussen élete álma, és mégsem szerepelhet 2020-tól hazai közönség előtt. Még tavaly júliusban számoltunk be róla, hogy a Lotus és a Renault-istálló korábbi szponzora, a Saxo Bank alapítója, Lars Seier Christensen vezette üzletemberek egy csoportjának terve, hogy Koppenhága 2020-tól Formula–1-es futamnak adjon otthont.

A PÁLYÁRÓL

Több lehetséges vonalvezetést is kitaláltak a szervezők, a végső befutó cikkünk alján látható. A német pályatervező, Hermann Tilke által is véleményezett, 4.5 km hosszú aszfaltcsík Koppenhága belvárosában két hídon is áthaladt volna, egyszer egy aluljáróban saját magát is keresztezte volna, és elhaladt volna a dán Parlament épülete, a Tivoli park, és a belváros több ikonikus pontja előtt is. A menetiránya az óramutató járásával ellentétes lett volna.

Péntekre aztán kiderült: az állami támogatás dacára valószínű, hogy mégsem lesz a projektből semmi, mert a dán főváros vezetősége nem hajlandó anyagilag hozzájárulni a verseny megrendezéséhez.

„Az állam vállalja az anyagi megterhelést a futam megszületése érdekében, ám ennek a támogatásnak csak akkor lehet realitása a részünkről, hogy a rendezvénynek otthont adó város is beszáll a költségekbe. Így van ez minden, hazánkban rendezendő nagyobb sportesemény kapcsán” – árulta el Kristian Jensen pénzügyminiszter még júniusban a Politiken című lap hasábjain.

Mára aztán kiderült, hogy „Koppenhága városa nem áll anyagilag a projekt mögé, így a szervezők elvetették a futam megrendezésének a tervét” – számolt be róla pénteken Jensen.

A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy Dániában már rendeztek F1-es futamot – kettőt is, igaz, egyik sem tegnap volt. Még 1961-ben és 1962-ben a Roskilde Ring rövid, mindössze 1200 méter hosszú pályája fogadta a mezőnyt két, világbajnoki pontversenyen kívüli futamon. Mind a kétszer Lotus diadalmaskodott, előbb Stirling Moss, majd Jack Brabham.

Itt nem lesz verseny (Fotó: AFP)
Itt nem lesz verseny (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac a Super Bowl reklámblokkjában leplezi le 2026-os autóját

F1
11 órája

F1-idényzáró: az izgalmas verseny minden pillanata élőben az M4 Sporton

F1
11 órája

Hadjar lesz Verstappen csapattársa; bejelentést tett a Racing Bulls is

F1
2025.12.02. 16:40

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.12.01. 09:56

Így lehet Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnok Abu-Dzabiban

F1
2025.12.01. 09:39

„Képzelhetik, milyen vacakul érzem magam” – Piastri 16 pontos hátrányból várja az idényzárót

F1
2025.11.30. 20:51

Verstappen-győzelem és McLaren-blama Katarban – már 16 ponton belül a három vb-aspiráns

F1
2025.11.30. 18:40
Ezek is érdekelhetik