F1: Kevin Magnussen 2020-tól hazai pályán versenyezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 15:48
null
Néhány év múlva otthon dedikálhat a Haas pilótája (fotó: twitter)
Dán lapértesülések szerint a Lotus és a Renault-istálló korábbi szponzora, a Saxo Bank alapítója, Lars Seier Christiansen vezette üzletemberek egy csoportjának elképzelése szerint Koppenhága 2020-tól Formula–1-es futamnak adna otthont. A terv olyannyira nem légből kapott, hogy az illetékesek már 3-4 éve dolgoznak a háttérben az ügyön, és az 54 éves bankár az elmúlt héten Londonban már tárgyalt is az F1 tulajdonosával, a Liberty Media képviselőivel.

 

Az elképzelések szerint a verseny helyszínéül a dán főváros adna otthont, azaz újabb utcai pálya csatlakozhatnak három év múlva a versenynaptárhoz. A pálya Koppenhága belvárosában kerülne kialakításra és a német pályatervező, Hermann Tilke alakítaná ki, aki már el is kezdte a munkát, és elárulta: „nem jelentene gondot a város nevezetességeit felfűzni egy vonalvezetésre.”

„Nagyon pozitív tárgyaláson vettem részt a Liberty vezetőivel. Erre a találkozóra azért volt most szükség, hogy tudjuk, bírjuk-e a támogatást a sportág vezetői részéről, és örömmel mondhatom, hogy megvan az akarat és eltökéltség a Liberty részéről. A következő fél évben az lesz a fő feladatom, hogy a projekt mögé állítsak tehetős befektetőket állítsak a projekt mögé. A tervünk költséges, mert egyszerre kell pályát építenünk és kifizetnünk a licenc-díjat. Nem akarok számokat mondani, de súlyos euromilliókra rúg ez az összeg” – fogalmazott Christiansen a dán BT című lapnak.

A lehetséges dán tervek pártján áll természetesen az is, hogy a mezőnynek Kevin Magnussen személyében van dán versenyzője, így – sok korábbi új versenyhelyszínnel ellentétben – a verseny helyszíni nézettségével sem valószínű, hogy gondok lennének – ahogy az például Indiában, vagy Dél-Koreában, vagy korábban Törökországban történt.

A Haas csapat versenyzője egyébként érthető lelkesedéssel kommentálta, hogy három év múlva esetleg hazai közönsége előtt versenyezhetne.

„Wow! Nagyon nagy élmény lenne otthon versenyezni. Remélem, a szervezőknek sikerül összehozni, hogy Koppenhágában is legyen F1-es futam" – idézte a lap Magnussent.

Azt csak a történeti hűség kedvéért jegyeznénk meg, hogy Dániában már rendeztek F1-es futamot – kettőt is. Még 1961-ben és '62-ben a Roskilde Ring rövid, mindössze 1200 méter hosszú pályája fogadta a mezőnyt két világbajnoki pontversenyen kívüli futamon. Mindkétszer egy-egy Lotus diadalmaskodott, előbb Stirling Moss, majd Jack Brabham.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik