F1: ha a Honda elbukik, akkor a Red Bull kiszáll a cirkuszból

2018.09.04. 13:37
null
A Red Bull bizakodó, de kész kiszállni, ha úgy alakul (Fotó: AFP)
A Red Bull jövőre Honda-motorral áll rajthoz, és hanem lesz sikeres a partnerség, akkor a „vörös bikák" készek távozni a Formula–1-ből – jelentette ki Helmut Marko.

 

A Red Bull az elmúlt évek csalódást keltő eredményei után végleg elvesztette a bizalmát a Renault-ban, ezért úgy határozott, 2019-ben a Hondával próbál új fejezetet nyitni. Ám a japán motorgyártó 2015-ös visszatérése eddig nemhogy siker nélküli, hanem a McLaren oldalán teljes bukás volt.

Pontosan ezért a szakértők többsége úgy vélte, a „vörös bikák" csak átmeneti opcióként tekintenek a Hondára, és a 2021-es szabályváltozásokra egy frissen belépő motorgyártóval állnak majd össze. Viszont most úgy tűnik, elmarad a változás, ráadásul új gyártók sem kopogtatnak a királykategória ajtaján.

Így a Honda-projekt nem átmenetinek, hanem sokkal inkább hosszú távúnak tekinthető – ha pedig nem működik, a Red Bullt is magával rántja.

„Már alig várjuk, hogy az elkövetkezendő években egy olyan nagyszerű partnerrel dolgozhassunk együtt, mint a Honda. Viszont ha ez a kooperáció – bármilyen okból is – nem úgy működik, ahogyan mi számítunk rá, akkor a Red Bull kiszáll a Formula–1-ből" – jelentette ki az osztrák gárda tanácsadója, Helmut Marko a Speedweeknek.

„Eddig szerencsére nagyon jól alakul a Toro Rosso és a Honda partnersége, hiszen 2017 végén, a McLaren-katasztrófa után nem volt egyszerű dolgunk meggyőzni a japánokat a maradásról, és arról, hogy velünk kezdjék újra" – árulta el.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
18 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50