F1: két hónapon belül jöhet az új Honda-motor

2017.03.24. 22:18
Eddig mindenképp a McLaren-Honda az idei szezon negatív meglepetése, nemrégiben pedig már olyan pletykák is szárnyra kaptak, melyek szerint a brit istálló rövid időn belül újra Mercedes-motorra válthat. Haszegava Juszuke, a Honda F1-es programjának vezetője azonban ígéretet tett a wokingiaknak.

Nemcsak a motorerő, de a megbízhatóság szempontjából is alaposan le van maradva a Honda a többi motorgyártóhoz képest, ami bőven okozott fejfájást az elmúlt hetekben a McLarennek. A barcelonai teszteken főként a megbízhatósággal akadtak gondok, és bár Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén a 12. helyen tudott végezni, csapattársával, Stoffel Vandoorne-nal közösen is mindössze 84 kört teljesítettek a pénteki napon.

Haszegava Juszuke azonban elárulta, hogy a teszteken felvetődő problémák miatt máris hozzáláttak a jelentősen átalakított erőforrásuk kifejlesztéséhez, amely a Monacói Nagydíj környékén kerülhet be először a McLaren autóiba.

„A különbség a motorerőben a többi beszállító erőforrásához képest meglehetősen nagy – ismerte el a japán szakember. – Ahhoz, hogy ezen javíthassunk, növelnünk kell a belsőégésű motor hatékonyságát, ehhez azonban módosítani kell a jelenlegi erőforrás hardverét. Már fejlesztjük a motorunk feljavított változatát, de ez időigényes. Szeretnénk végezni vele és beszerelni az autókba két hónapon belül.”

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
16 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
18 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik