F1: Az FIA-nak írt levelünk óta látható a változás – Button

2016.08.13. 07:25
Öt hónap telt el azóta, hogy a versenyzők nyílt levélben üzentek a Formula–1 irányítóinak a sportág rossz helyzetéről. Jenson Button, a McLaren-Honda versenyzője szerint volt értelme a lépésnek, hiszen azóta jobban figyelnek arra, hogy mit akarnak a pilóták.

A GPDA, vagyis a versenyzők érdekvédelmi szervezete még a szezon elején írt nyílt levelet az FIA-nak, amiben változásokra szólította fel a Formula–1 vezetőit főként a sportág egyre rosszabb megítélése és rossz döntéshozatali rendszere miatt. Bár az F1-et azóta is sok kritika éri, Button szerint látható a pozitív változás a FIA részéről, és a korábbihoz képest jobban adnak a versenyzők véleményére is.

„Úgy érezzük, hogy végre van beleszólásunk a dolgokba, és a nyílt levél óta az FIA nyitottabb a véleményünkre, bár inkább zárt ajtók mögött intézik a dolgokat, és nem a médián keresztül” – nyilatkozta a brit pilóta.

Button szerint a versenyzők célja nem a Formula–1 irányítószerveinek lejáratása volt, egyszerűen csak az FIA-val közösen szerették volna jobbá tenni a sportágat, és sikerült is előrelépni.

„Megmutattuk a világnak, hogy valóban vannak gondok az F1-ben, amit a versenyzők is tudnak, és segíteni akarnak. Bizonyos egyénektől kaptunk is visszajelzést, ezért úgy gondoljuk, hogy volt értelme annak, amit mondtunk, és megértették, hogy mit akarunk” – mondta 2009 világbajnoka.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
16 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
18 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik