F1: a Red Bull-főnök „kerítőnek” állt, öngól lett belőle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.19. 16:11
null
Horner azt hitte, jó ötlet elárulni a Mercedesnek, hogy Hamilton el akarja hagyni a McLarent (Fotó: Reuters, archív)
Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője egy interjúban elmondta, ő bátorította Niki Laudát, a Mercedes egyik vezetőjét Lewis Hamilton szerződtetésére, mert azt hitte, a McLaren meggyengítése a Red Bull érdeke.

„Lewis először 2011-ben keresett meg, hogy a Red Bullnál akar versenyezni, majd 2012-ben is többször érdeklődött erről a lehetőségről – mondta Horner az F1 Racing magazinnak. – A Red Bullnál akart versenyezni, de mondtam neki, hogy amíg Sebastian Vettel a mienk, erre nincs lehetőség.”

Az angol 2013-ban végül a Mercedesnél kötött ki, amihez Horner szerint ő adta meg a kezdőlökést.

„A McLaren 2011-ben és 2012-ben nagyon erős volt, ezért úgy gondoltam, nekünk is jobb lenne, ha Lewis nem a McLarennél, hanem a Mercedesnél versenyezne. Ha már mi nem szerződtettük, beszéltem Niki Laudával és elmondtam neki, hogy Lewis elhagyná a McLarent, tegyen egy próbát vele. Elképzelni sem mertem, hogy a Mercedes ilyen erőfölénybe kerül” – ismerte el Horner.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
12 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
14 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
14 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
17 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35