F1: a McLaren a jövő héten bejelenti Alonso érkezését - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 11:24
null
Egyre több hír szól arról, hogy Fernando Alonso megegyezett a McLarennel (Fotó: Reuters)
Egy héttel a BBC után az Autosport magazin is biztosra veszi, hogy Fernando Alonso megegyezett a McLaren-istállóval, és már csak azt kell eldönteni, hogy a Jenson Button, Kevin Magnussen párosból ki lesz a spanyol csapattársa 2015-ben. A bejelentés az Abu-dzabi Nagydíj előtt megtörténhet.

„Alonsoés a csapat mindenben megegyezett a hatalmas fizetést tartalmazó szerződésről, így újrakezdik azt a kapcsolatot, amely 2007-ben szörnyű véget ért" – írta az Autosport, amely szerint a héten leülnek a McLaren vezetői Buttonnal és Magnussennel, hogy eldöntsék, melyikük marad a Honda-motorra váltó istállónál.

Bár Magnussen lenne a jobb megoldás, Button a Brazil Nagydíjon elért 4. helyezésével bebizonyította, hogy még mindig érdemes számolni vele.

Egy hete a BBC írta meg, hogy Alonso 2+1 éves szerződést köt a McLarennel.

Az Autosport azt is tudni véli, hogy a Ferrari megegyezett Alonsóval szerződése felbontásáról, de megígérte a spanyolnak, hogy addig nem ad ki közleményt 2015-ös felállásáról, amíg Alonso nem jelenti be, hol folytatja. Nyílt titok, hogy a spanyol helyét Sebastian Vettel veszi át Maranellóban.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
8 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
12 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik