F1: Nem hiszem, hogy Lewis vagy Nico bevadul - Lauda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 16:48
Niki Lauda arra számít, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg az idény hátralévő három versenyén is vigyázni fog egymásra, illetve egymással, és tiszta versenyeken dől el az egyéni világbajnoki cím sorsa.

A két versenyző a Belga Nagydíjon koccant, Hamilton nem fejezte be a futamot, akkor Rosberg a csapaton belül is össztűz alá került, s elvárták a két versenyzőtől, hogy tiszta csatát vívjon a továbbiakban. Kívülről nem szóltak bele, rájuk bízták, hogy „ésszel” versenyezzenek, és ezt várják ezt követően is.

SZAVAZÁS

Ki nyeri meg a Formula–1-es világbajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Azt várom tőlük, hogy a hátralévő futamokon is ésszel versenyezzenek, ne ütközzenek össze – mondta Lauda a Sky Sportsnak a Mercedes konstruktőr-világbajnoki címének megünneplése után. – Nem hiszem, hogy bevadulnának, három verseny van hátra, bármelyikük kieshet egy ütközés után úgy, hogy a másik célba ér. Egyre kevesebb a javítási lehetőség, Abu-Dzabiban pedig az ostoba dupla pontos rendszer miatt minden még kockázatosabb."

Lauda szerint Szocsiban a rajtnál láthattuk, hogy Hamilton már használja az eszét, Rosberg ugyanis elfékezte magát és levágta a kanyart, az angol pedig kivárta ezt, és utána kanyarodott be, hogy elmúlt a veszély. A csapat elöljárója Rosberg monzai hibái és a szocsi rajt elrontása ellenére nem érzi úgy, hogy a német elfáradt volna a szezon hajrájára.

„Nem gondolom, hogy Nico megtört volna, egy ilyen elfékezés az összes pilótában benne van. Belül volt, ahol annyira nem jó a tapadás, nehezebb volt az autó, mint a hét végén bármikor, ezzel könnyen magyarázható a kerekek blokkolása. Utána viszont még jobb versenye volt, mint Lewisnak, hiszen a mezőnyön verekedte át magát egyetlen gumikészleten" – mondta Lauda.

Az Amerikai Nagydíj november 2-án, a Brazil GP november 9-én, az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj dupla pontokért november 23-án lesz.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
4 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
8 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
9 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
12 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23
Ezek is érdekelhetik