F1: A McLaren és a Ferrari idei autója is sz.r - Lauda

2014.07.21. 10:59
Niki Lauda szerint a riválisok tehetnek arról, hogy a Mercedes uralni tudja a 2014-es Formula–1-es idényt. A stuttgarti gyár F1-es részlegének vezetőjeként is mindig őszintén nyilatkozó háromszoros világbajnok szerint a Ferrari és a McLaren autója is „sz.r”.

„A McLarennek ugyanolyan motorja van, mint nekünk, de az autója sz.r. Sehol sincsenek. Ugyanez a Ferrarival, egy másik sz.r autó. De legalább a Ferrari jövőre a motorját átépítheti – mondta Lauda a spanyol El Paísnak. – A szabályokat tisztán írták meg, nem a Mercedes motorgyártó részlegének a hibája, hogy mások hülyék."Lauda a spanyol El Paísnak. – A szabályokat tisztán írták meg, nem a Mercedes motorgyártó részlegének a hibája, hogy mások hülyék."

Lauda elmondta, sajnálja Fernando Alonsót, aki az ötödik idényében sem nyer világbajnoki címet a Ferrarival.

„Biztosan nagyon mérges a helyzete miatt, talán csak a fizetésével elégedett. Nem tud átigazolni a McLarenhez, mert szerződés köti a Ferrarihoz, és csak akkor szabadulhat, ha kirúgják. Néha előfordul, hogy rossz csapatot választ az ember. Emlékeznek Ronnie Petersonra? Ő volt a legjobb versenyző az én időmben, de mindig rossz autót választott" – mondta Lauda.

Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke az olasz Autosprintnek nyilatkozva nem lőtt vissza Laudának.

„Nem fogok olyan mondatokra reagálni, amelyeket kiragadtak egy szövegkörnyezetből, és nem is biztos, hogy így hangzott el. Niki Lauda számomra legenda, minden idők egyik legintelligensebb versenyzője, akit nagyra tartok" – mondta Mattiacci.

Legfrissebb hírek

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
Tegnap, 13:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08