F1: Eredetileg négy futamra szólt a duplázós ötlet - Marko

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.10. 16:15
Rengeteg kritika éri a Formula–1 hétfőn bejelentett szabálymódosítását, miszerint a 2014-es idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon kétszer annyi pontot kapnak a versenyzők, mint amennyit az előző 18 futamon lehet egyesével szerezni. A német Bildben a legutóbbi négy vb-t megnyerő Sebastian Vettel és a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elmondta a véleményét – utóbbi elárulta, a tervezet eredetileg az utolsó négy versenyre szólt.

„Eredetileg úgy volt, hogy az utolsó négy futamon duplázhatnak a pilóták, de akkor tényleg nem lett volna semmi értelme az előtte levő versenyeknek" – mondta Marko, aki szerint a Red Bull végig a tervezet ellen volt, de például a Ferrari és a Mercedes nagyon támogatta azt.

Vettel mérgesen beszélt a Bildnek. „Ez olyan, mintha a Bundesligában közölnék, hogy az utolsó fordulóban hat pont jár a győzelemért. Ez nonszensz, azokat bünteti, akik az egész idény során keményen dolgoznak. Ez az új szabály abszurd, szembemegy a Formula–1 tradícióival" – mondta Vettel, aki jövőre egyes rajtszámmal indulhat, de úgy is dönthet, hogy állandó számot választ, és azzal versenyez.

Marko szerint az a szabály sem életszerű az F1-ben. „Az ötlet a NASCAR-ból jön, de ott húsz évig is versenyez egy-egy pilóta, míg az F1-ből sokan eltűnnek egy-két idény után. Az ő számukkal mi lesz? Öt éven beül háromjegyű számokra is szükség lesz" – mondta az osztrák.

Legfrissebb hírek

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
17 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50