F1: Alonso szerint öt csapat alkotja majd az élbolyt

2013.03.14. 10:12
Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj csütörtöki hivatalos FIA-sajtótájékoztatóján beszélt az idei esélyekről. Szerinte az idén öt csapat kiemelkedik majd a mezőnyből, a többiek nemigen jutnak szóhoz. Ám hogy az ötből ki lesz a legjobb, egyelőre nem tudja.

„Senki sem tudhatja, ki fogja megnyerni a vasárnapi futamot, hiszen a téli tesztek után rengeteg kérdés szokott nyitva maradni, és ez most sincs másképpen. Mivel a szabályok változatlanok maradtak, arra számítok, hogy a középcsapatok az idén nem okoznak meglepetést, az öt nagy csapat kiemelkedik a mezőnyből, de közülük bárki nyerhet. A Mercedes, a McLaren, a Ferrari, a Red Bull és a Lotus közül viszont nehéz választani. Ami az esélyeinket illeti, a tesztek alapján úgy érzem, képesek vagyunk kihozni a száz százalékot az autóból. Remélem, ez elég lesz” – mondta Alonso.

A 29. AUSZTRÁL NAGYDÍJ PROGRAMJA

PÉNTEK
2.30–4.00: 1. szabadedzés
6.30–8.00: 2. szabadedzés

SZOMBAT
4.00–5.00: 3. szabadedzés
7.00–8.00: időmérő edzés

VASÁRNAP
7.00: a verseny rajtja

Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósításával számol be.

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
15 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
17 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
17 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
20 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35