F1: rekord mértékű nevezési díjat fizet jövőre a Red Bull

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.01. 06:52
A drasztikusan megemelt nevezési díjak nyomán jövőre több mint 2.5 millió eurós (mintegy 700 millió forint) rajtpénzt kell fizetnie a Formula–1-es világbajnok Red Bull istállónak.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az idén ősszel döntött úgy, hogy a 2013-as szezontól az autósport elitkategóriájában szereplő csapatoknak 385 ezer eurós nevezési díjat, plusz az előző idényben megszerzett minden egyes pont után 3850 eurót kell fizetniük. A konstruktőrök között vb-győztes gárdának ugyanakkor pontonként 4620 euróval kell számolnia. Korábban minden istálló 309 ezer eurós rajtpénzt fizetett az F1-ben.

Az Autosport című szaklap pénteki számításai szerint a vb-pontversenyben másodikként záró Ferrari jövőre 1.9 millió eurót fizet majd az FIA-nak, amely a módosított nevezési díjak nyomán összesen 12.7 millió euróval gazdagodik.

A Formula–1-es egyéni vb-címet a múlt vasárnapi Brazil Nagydíjon – sorozatban harmadszor – a Red Bull 25 éves német pilótája, Sebastian Vettel szerezte meg.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
Tegnap, 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik