F1: a Német Nagydíj rányomná bélyegét Alonso sikerére - Button

2010.11.09. 09:47
A Formula–1 címvédő világbajnoka, Jenson Button szerint a hétvégén a konstruktőrök között világbajnoki címet szerző Red Bull-istálló helyesen döntött, hogy engedte egymással versenyezni két pilótáját.  

„Nagyon tetszik, hogy a Red Bull engedi egymással harcolni a pilótáit, szerintem ez a helyes” – nyilatkozta a McLaren pilótája a Brazil Nagydíjat követően, amely futamon ötödikként zárt, és ezzel eldőlt, hogy már nem védheti meg címét.

A versenyt Sebastian Vettel nyerte meg csapattársa, Mark Webber előtt, így mindkét pilótának van esélye a világbajnoki cím megszerzésére. A Red Bull már azt is közölte, hogy az évadzáró futamon sem alkalmaz csapatutasítást, és Vettelre bízza a döntést, hogy adott esetben elengedi-e az összetettben jobban álló Webbert.

A Red Bull kritikusai szerint elképzelhető, hogy ezzel Fernando Alonsónak kaparják ki a gesztenyét az osztrák istállónál. Button mindenesetre érdekes megvilágításba helyezte a spanyol esetleges harmadik összetettbeli elsőségét.

„Fernando kétségkívül kivételes képességű versenyző. Ugyanakkor a Hockenheimringen történtek miatt sokan megkérdőjeleznék, hogy valóban megérdemelte-a világbajnoki címet” – utalt Button arra, hogy a Német Nagydíjon a vezető Felipe Massa csapata utasítására engedte át a győzelmet Alonsónak.

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50

Európában zárulhat az idei F1-es szezon, jövőre is 24 futammal terveznek

F1
2026.07.29. 19:18