Alonso nem vezetett az F10-esnél jobb autót

M. KISS GERGELYM. KISS GERGELY
2010.02.21. 15:10
Fernando Alonso nagyon elégedett volt a második jerezi tesztelést követően: a kétszeres spanyol világbajnok úgy nyilatkozott, a mostani Ferrari a legjobb versenyautó, amit valaha vezetett.


Alonso úgy véli, a Ferrari a versenyeken is elöl lesz majd (Fotók: Action Images)
Alonso úgy véli, a Ferrari a versenyeken is elöl lesz majd (Fotók: Action Images)

A második jerezi teszthetet követően magabiztosnak tűnik Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája, annak ellenére, hogy ezúttal nem teljesített olyan jó köridőket, mint a szezon első kollektív gyakorlásán Valenciában.

„Nincsen semmi okunk arra, hogy pesszimisták legyünk – nyilatkozta Alonso a spanyol sajtó képviselőinek. – Jelenleg ez a legjobb autó, amit valaha vezettem." Alonso az utolsó két napon vette át az F10-es tesztelését csapattársától, a brazil Felipe Massától, és szerencséje volt az időjárással, addig ugyanis jobbára esőzések hátráltatták a mezőnyt – így összesen 269 kört tett meg a pályán.

„Azokon a napokon, amikor én teszteltem, sütött a nap és száraz volt a pálya, így több munkát végezhettem, mint amire előzetesen számítottam – ennek megfelelően nagyon boldog vagyok. Ami az autó megbízhatóságát és a hosszú egyenesekben mutatott teljesítményét illeti, jó munkát végeztünk" – jelentette ki elégedetten a 28 éves klasszis. Majd gyorsan hozzátette, esze ágában sincs lebecsülni a riválisokat, de figyelmeztette a konkurenciát arra, hogy a Ferrari még nem mutatta meg, mit tud igazából.

„A Red Bull, a McLaren és a Renault is nagyon gyors volt, hogy úgy mondjam, megmutatták a lapjaikat, de mi még nem fedtük fel a mieinket. Elemezzük a mostani adatokat, de nagyon optimisták vagyunk. Ha más istálló pilótája lennék, figyelnék a Ferrarira, mivel minden nagyszerűen alakul a csapatnál" – jelentette ki a kétszeres világbajnok spanyol.

Alonso szavait támasztja alá a címvédő Jenson Button nyilatkozata is, aki elmondta, jelenleg talán az F10-es a legmegbízhatóbb autó a mezőnyben: „Nagyon erős a Ferrari versenygépe. Úgy gondolom, egyik autó sem annyira megbízható, mint az övék."

 AZ USF1 KIHAGYNÁ AZ ELSŐ NÉGY VERSENYT
Az USF1 istálló a jelek szerint nem lesz ott a szezon első versenyén, a március 14-i Bahreini Nagydíjon – legalábbis erre lehet következtetni Ken Anderson csapatfőnök szavaiból.


Anderson a New York Timesnak adott interjújában arról beszélt, elképzelhető, hogy az Ausztrál, a Malajziai és a Kínai Nagydíjat is kénytelen lesz kihagyni az amerikai istálló.


„Jelenleg tárgyalásokat folyatunk az FIA-val arról, hogy hány versenyt hagyhatunk ki. Számunkra az lenne ideális, ha négy versenyről hiányozhatnánk, és először a barcelonai rajtrácson lennénk ott" – idézi a New York Times a csapatfőnököt.

Az eset pikantériája, hogy a Stefan GP gyakorlatilag rajtra készen áll, azonban nevezését egyelőre nem fogadta el az FIA. A jelek szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy végül rajtengedélyt kap a szerb Zoran Sztefanovics által létrehozott csapat.

 

A jerezi közönség kíváncsi volt a kétszeres világbajnokra
A jerezi közönség kíváncsi volt a kétszeres világbajnokra

 

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
21 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik