Fernando Alonso volt a leggyorsabb szombat délelőtt Silverstone-ban

Vágólapra másolva!
2008.07.05. 12:14
A Brit Nagydíj szombat délutáni időmérő edzése előtti utolsó gyakorláson a Renault spanyol pilótája száguldott a leggyorsabban. A kezdetben vizes, de hamar megszáradó pályán vizes és száraz beállításokat egyaránt kipróbáltak a versenyzők, kérdés, milyen lesz az időjárás az időmérőn, illetve a vasárnapi futamon.
A spanyol világbajnok a Ferrarikat is maga mögé utasította a szabadedzésen
Fotó: MTI
A spanyol világbajnok a Ferrarikat is maga mögé utasította a szabadedzésen
A spanyol világbajnok a Ferrarikat is maga mögé utasította a szabadedzésen
Fotó: MTI
A spanyol világbajnok a Ferrarikat is maga mögé utasította a szabadedzésen

A szabadedzés előtt a silverstone-i aszfaltcsík még nedves volt, az eső azonban már nem esett. Az első öt percben egyedül a Ferrari autói nem jöttek ki a boxutcából, ők valószínűleg nem akartak a vizes pályán körözni, ez az akadály azonban hamar elhárult, hiszen a pálya felett kisütött a nap.

A kis eső annyiban talán kedvezett a csapatoknak, hogy alkalmuk nyílt esős beállításokat is kipróbálni.

A gyakorlás utolsó pár perce rendkívül mozgalmasra sikerült, és végül a Renault spanyol világbajnoka, Fernando Alonso érte el a legjobb eredményt. A kétszeres világbajnok mögött Mark Webber és Heikki Kovalainen végzett. A negyedik helyet Sebastian Vettel szerezte meg.

A másik McLaren-pilóta, Lewis Hamilton ideje az ötödik helyre volt elég, két ferraris riválisa a kilencedik és a tizenkettedik helyen zárt.

A Formula-1-ben utolsó szezonját töltő veterán David Coulthard technikai problémák miatt csupán hat kört tudott megtenni Red Bulljával, és nem is sikerült jó eredményt elérnie.

Az igazi izgalmak magyar idő szerint délután kettőkor következnek, ekkor indul az időmérő edzés.

BRIT NAGYDÍJ, HARMADIK SZABADEDZÉS

1. Alonso Renault 1:20.740
2. Webber Red Bull-Renault 1:20.988 0.248
3. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:21.266 0.526
4. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:21.277 0.537
5. Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.668 0.928
6. Piquet Renault 1:21.786 1.046
7. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:22.059 1.319
8. Glock Toyota 1:22.183 1.443
9. Räikkönen Ferrari 1:22.355 1.615
10. Barrichello Honda 1:22.387 1.647
11. Button Honda 1:22.440 1.700
12. Massa Ferrari 1:22.461 1.721
13. Rosberg Williams-Toyota 1:22.544 1.804
14. Trulli Toyota 1:22.556 1.816
15. Heidfeld BMW Sauber 1:22.916 2.176
16. Nakadzsima Williams-Toyota 1:23.028 2.288
17. Sutil Force India-Ferrari 1:23.049 2.309
18. Fisichella Force India-Ferrari 1:23.112 2.372
19. Kubica BMW Sauber 1:23.282 2.542
20. Coulthard Red Bull-Renault 1:32.119 11.379
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik