Alonso: A tapasztalt Hamilton megnyerheti a világbajnoki címet

Vágólapra másolva!
2008.02.28. 10:17
Fernando Alonso kijelentette, hogy Lewis Hamilton élete második szenzonját a megszerzett tapasztalatok miatt sokkal könnyebbnek fogja találni, és még a világbajnoki címet is elnyerheti. Saját esélyeit illetően viszont cseppet sem derülátó, de megpróbálja kihozni magából a maximumot.
Lewis Hamilton
Reuters
Lewis Hamilton
Lewis Hamilton
Reuters
Lewis Hamilton

Javában zajlanak az előkészületek az idei Formula 1-es idényre. Az eddigi eredmények és nyilatkozatok alapján a Ferrari és a McLaren pilótái a legesélyesebbek a végső győzelemre. A Renaulthoz egy év után visszatérő Fernando Alonso hasonló véleményen van, így ”ősi” riválisának, Hamiltonnak is sok esélyt ad.

”Egy évnyi tapasztalat után a dolgok könnyebbé vállnak és ez az előnyére válhat – nyilatkozta a kétszeres világbajnok Alonso. – Egy szezon után már ismered az összes pályát és azt, hogy miképp zajlanak a versenyek. Megszokod a nyomást is, egyszóval Hamiltonnak rengeteg fórja lesz a tavalyi esztendőhöz képest.

Alonso azt is kijelentette, hogy számára teljesen új időszak kezdődik, mert a Renault nem tud majd lépést tartani a jelenlegi két legjobb csapat autóival. ”Nehéz lesz korábbi sikereinket, és egy kicsit frusztráló, hogy nem mi vagyunk az élen. Új célokat kell kijelölnünk minden futamra. Szeretnénk bekerülni az első ötbe, később a dobogóra, a többit pedig majd meglátjuk.”

Az idei első Grand Prix-re az ausztráliai Melbourne-ben kerül sor március 16-án.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik