Telekommunikációs óriások pénzelik majd Alonsót a Renault-nál?

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 18:29
A tekintélyes brit Guardian című lap konkrétan meg nem nevezett „forrásokra” hivatkozva azt írta: a Renault most már közel áll ahhoz, hogy húszmillió dolláros szerződést kössön korábbi pilótájával, a McLaren-Mercedestől a múlt héten közös megegegyezéssel távozó Fernando Alonsóval. Az újság szerint Flavio Briatore szponzori konzorciumot szervez a spanyol versenyző köré.
Fernando Alonso talán már csak rossz álomként gondol a McLarenre. Úgy tűnik, végül mégis a Renault-nál köt ki
Imago
Fernando Alonso talán már csak rossz álomként gondol a McLarenre. Úgy tűnik, végül mégis a Renault-nál köt ki
Fernando Alonso talán már csak rossz álomként gondol a McLarenre. Úgy tűnik, végül mégis a Renault-nál köt ki
Imago
Fernando Alonso talán már csak rossz álomként gondol a McLarenre. Úgy tűnik, végül mégis a Renault-nál köt ki

A Guardian szerint Flavio Briatore már közel áll a megállapodáshoz azokkal a szponzorjelöltekkel, amelyek a Formula—1-es Renault csapathoz csatlakozva finanszíroznák Fernando Alonso szerződtetését.

Közöttük van a Telefónica spanyol kommunikációs cég is, amely korábban már volt a Renault egy főszponzora, és amelynek jelenléte meggyőzheti a kétszeres világbajnokot arról, hogy ne csupán egy évre állapodjon meg a francia istállóval.

Mint arról tegnap már írtunk, a Marca című spanyol sportlap azt sugallta, hogy Alonso aláírásra váró szerződésében szerepel majd egy záradék, amely szerint 2008 végén távozhat, ha az új R28-as nem lesz a legjobb autók között a száguldó cirkuszban.

A szintén spanyol Expansion arról cikkezik, hogy a mexikói Telmex telekommunikációs társaság áll tárgyalásban a Renault-val Alonsóval kapcsolatban. A Telmex a világ egyik leggazdagabb emberének, Carlos Slimnek a tulajdonában áll.

A Guardin úgy értesült, hogy ha Alonsót sikerül ilyen módon visszahozni a Renault-hoz, akkor a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia, Nelsinho – a csapat jelenlegi tesztpilótája – lesz a csapattársa, míg Heikki Kovalainen a McLaren-Mercedeshez igazol.

Ez azt jelentené, hogy a száguldó cirkusz egyik veteránjával, Giancarlo Fisichellával szerződést bontana az angliai Estone székhellyel működő versenyistálló.

Flavio Briatore a múlt héten a keddi napot jelölte meg határidőnek, ameddig az Alonsóval folytatott tárgyalások végére pontot kell tenni, a döntés azonban néhány napot csúszik.


A spanyol szurkolók hagyományosan Oviedóban, utcai parádéval köszöntötték Fernando Alonsót a szezon végeztével
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
53 perce

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
5 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
8 órája

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
8 órája

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
13 órája

„Teljes időpazarlás, nagyon gyerekes!” – Verstappent felbosszantották az időmérő után

F1
16 órája
Ezek is érdekelhetik