F–1, Japán Nagydíj: Fernando Alonso falnak ütközött, és kiesett

Vágólapra másolva!
2007.09.30. 08:41
A vb-pontverseny második helyén álló, címvédő Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) falnak ütközött a Japán Nagyídíjon, így számára véget ért a verseny. A baleset a futam 42. körében történt. Az élen a vb-éllovas Lewis Hamilton áll, aki győzelme esetén 12 pontos előnyre tehet szert az összetettben két versennyel a szezon vége előtt.
Egyelőre nem világos, hogy Fernando Alonso vezetői vagy műszaki hiba miatt ment neki a falnak a féktávon
Egyelőre nem világos, hogy Fernando Alonso vezetői vagy műszaki hiba miatt ment neki a falnak a féktávon
Egyelőre nem világos, hogy Fernando Alonso vezetői vagy műszaki hiba miatt ment neki a falnak a féktávon
Egyelőre nem világos, hogy Fernando Alonso vezetői vagy műszaki hiba miatt ment neki a falnak a féktávon

Alonso a verseny első részében a második helyen haladt Hamilton mögött, ám az első tankolások után elhagyta a pályát, így körülbelül tíz másodperces hátrányba került csapattársához képest, s közöttük volt még több másik versenyző is.

A kétszeres világbajnok spanyolnak a szakadó esőben kellett megpróbálnia utolérni csapattársát, így érthetően sokat kockáztatott.

A hátralévő két versenyen összesen Alonso legfeljebb 20 pontot szerezhet, így Hamilton esélye a világbajnoki címre minden korábbinál nagyobb.

A 44. körben a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, Hamilton mögött Mark Webber (Red Bull), Sebastian Vettel (Toro Rosso), Heikki Kovalainen (Renault) és Vitantonio Liuzzi (Toro Rosso) haladt, Kimi Räikkönen a kilencedik helyen állt.

A 44. körben érvényes sorrend szerint a világbajnoki címre már csak két pilótának, Lewis Hamiltonnak és Fernando Alonsónak marad esélye.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik