Hamilton üzent Alonsónak: ő is tud olyan kemény lenni, mint bárki

Vágólapra másolva!
2007.09.27. 16:13
Ha Fernando Alonso olyan aggresszív akar lenni, mint amilyen Spa-Francorchamps-ban volt, akkor én is tudok olyan aggresszív lenni, mint bárki más – mondta Lewis Hamilton, a Formula–1-es McLaren-Mercedes csapat vb-éllovas pilótája a Japán Nagydíj előestéjén. A 22 éves brit versenyző szeretne négyszemközt leülni csapattársával, mert tüskék maradtak benne a La Source kanyarban, a rajt után történtek miatt.
Lewis Hamilton (a kép előterében) körülbelül ennyivel van Fernando Alonso előtt az összetett pontversenyben is
Lewis Hamilton (a kép előterében) körülbelül ennyivel van Fernando Alonso előtt az összetett pontversenyben is
Lewis Hamilton (a kép előterében) körülbelül ennyivel van Fernando Alonso előtt az összetett pontversenyben is
Lewis Hamilton (a kép előterében) körülbelül ennyivel van Fernando Alonso előtt az összetett pontversenyben is

„Mindkettőnkre vonatkozik, hogy óvatosan kell versenyeznünk, nem szem elől tévesztve, hogy csapattársak vagyunk” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Lewis Hamilton.

„Még mindig feltörnek belőlem az érzések, amikor arra gondolok, ami történt. Az a helyzet, hogy ha ő ilyen agresszív akar lenni, akkor én legalább olyan aggresszív tudok lenni, mint bárki más.”

A Belga Nagydíjon Alonso a harmadik helyen végzett a két Ferrari mögött, és mivel Hamilton negyedikként futott be, az újonc angol előnye az összetettben két pontra csökkent.

Ezzel együtt Hamilton úgy gondolja, nem az ő, hanem Alonso vállán van nagyobb teher.

„Én úgy érzem, nincs mit veszítenem – kezdte. – Ő az, aki a világbajnoki címet védi, ezért nagyobb nyomást kell elviselnie.”

Miközben a sajtóban cikkek jelentek meg arról, hogy Alonso a szezon végén a Ferrarihoz igazolhat vagy visszatérhet a Renault-hoz, Hamilton arról számolt be, hogy változást vett észre a spanyolon.

„Nem tudom, mi ez, megkönnyebbülés vagy hogy úgy érzi, megszabadult valamilyen tehertől, mindenesetre hirtelen elég boldognak tűnik most a csapatban, vagy csak úgy magától érzi ilyen vidámnak magát” – fogalmazott kissé nyakatekerten a brit.

Aztán ismét saját magára terelte a szót, és arról beszélt, hogy a Belga Nagydíj óta eltelt két hét alatt elsősorban a saját formájára összepontosította a figyelmét.

„Az az érzésem, hogy ez a hétvége sokkal jobb lesz, mint az utóbbi néhány – közölte. – Általában Fernando és én hasonló beállításokat használunk, és ez többnyire az a beállítás, amelyre a teszten találtam rá. Azonban a legutóbbi versenyen ettől valahogyan eltértem, mert azt hittem, ez lesz a jó választás. Csakhogy kiderült, hogy rossz lóra tettem.”

VIDEÓ – EGY KÖR LEWIS HAMILTONNAL

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
50 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
1 órája

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

F1
4 órája

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
6 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
7 órája

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
7 órája

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
7 órája

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik