Lewis Hamilton: Alonso és én nem vagyunk háborúban egymással

Vágólapra másolva!
2007.08.10. 11:58
Csapata, a McLaren Formula-1-s istálló internetes oldalán jelentette meg véleményét a 2007-s szezonban listavezető újonc, a brit Lewis Hamilton a világbajnoki címvédő spanyol Fernando Alonsóval kialakult, megromlott viszonyáról.
Hamilton újoncként éllovas, és ez bizony feszültségekkel jár
Hamilton újoncként éllovas, és ez bizony feszültségekkel jár
Hamilton újoncként éllovas, és ez bizony feszültségekkel jár
Hamilton újoncként éllovas, és ez bizony feszültségekkel jár

"Fernando és köztem rendkívül feszült a versenyhelyzet, de ettől függetlenül tiszteljük egymást. Két, ambíciókkal teli pilóta vagyunk, akik mindig és mindenhol győzni akarnak, de mi nem a háborúban vagyunk, mint ahogyan azt mondják néhányan."

"Habár vasárnap óta még nem beszéltünk egymással, ezt nem halogathatjuk sokáig, mielőbb túl kell esnünk rajta, talán már a mostani hétvégén."

A brit arra is célzást tett, hogy a szezon folytatásában ugyanúgy profi versenyzőként kell dolgozniuk, pályán és azon kívül egyaránt, ahogyan azt eddig is tették.

"Fernandora és rám kemény időszak vár a mostani vakáció alatt, reményem szerint megejtjük ezt a beszélgetést."

"Ez az első idényem a Formula-1-ben, nekem újoncként kell vezetnem és megfelelnem a rutinos profik között. Én is csináltam már hibákat, igaz kisebbeket, mint amilyen a múlt héten történt, és amelyet nyilvánosan is kivizsgáltak. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Amiatt pedig különösen csalódott vagyok, ahogyan a sajtóban megjelent ez a történet, mert az ott leírt, amúgy valótlan dolgok nagyon sokat ártottak a hírnevemnek."

Az angol The Guardian szerint Hamilton keresetlen, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette az őt feltartó spanyolt, amit a brit később szóvá is tett a csapat főnökének.

A hétvégi Magyar Nagydíjon idei harmadik futamgyőzelmét aratta a brit újonc, aki a pilóták versenyében tizenegy futamot követően hét ponttal előzi meg csapattársát, a világbajnoki címvédő Fernando Alonsót.

Az immár kétszeres világbajnok spanyol klasszis alatt mintha kicsúszni látszana a talaj, legalábbis szezon előtt még biztos címvédése egyre nehezebb feladattá válik számára.

A Hungaroringen az időmérő edzésen vitatott körülmények között, de mégiscsak feltartotta legnagyobb és tulajdonképpen egyetlen riválisát, saját csapattársát, Hamilton, amiért a versenyt már nem az élről, hanem csak a hatodik helyről várhatta Alonso. Ráadásul a McLaren csapatát is megbüntették, amelyről így utólag kiderült, a konstruktőrök versengéséből tizenöt ponttól vett búcsút, ám a döntés ellen fellebbeztek az érintettek.

A spanyol azóta nem is beszél csapattársával, és találgatások láttak napvilágot jövőjével kapcsolatban, amelyek bizony nem is nélkülöznek minden alaptalanságot. Alonso nem elégedett a McLaren csapatán belül elfoglalt helyével, egy azóta már kitudódott magánbeszélgetésen azt is megemlítette, hogy Hamilton sokkal több előnyt élvez, akár az ő kárára is, ráadásul nem kapja meg az a segítséget és tiszteletet, amely kétszeres világbajnokként azért kijárna neki.

Az eltelt napokban többen már év végi csapatváltását is kilátásba helyezték, ami ismerve a helyzetét, nem is lenne olyan nagy meglepetést. Mindenesetre a Marca olvasóinak támogatását bírja. A spanyol lap internetes oldala tette fel azt a kérdést, hogy Alonso jó döntés hozna-e, ha elhagyná a McLarent?

A szavazók majd’ 75 százaléka helyesli a távozását, és csak alig több mint 25 százalék mondja azt, hogy maradnia kellene.
Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
21 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik