Déja vu a McLarennél: még sokan emlékeznek a Senna–Prost háborúra

2007.08.06. 08:21
Valószínű, hogy Fernando Alonso fotókon is megörökített „gratulációja” legfeljebb gúnyos gesztus volt Lewis Hamilton irányába a 22. Magyar Nagydíj után, a 22 éves, futamgyőztes brit pilóta ugyanis elárulta: kétszeres világbajnok spanyol csapattársa nem áll szóba vele az ominózus szombati eset óta. Az egész 1988-ra emlékeztet, amikor Alain Prost és Ayrton Senna veszett össze a McLarennél, és nem álltak szóba egymással.
Vasfüggöny Lewis Hamilton (balra) és Fernando Alonso (jobbra, a háttérben) között. Ki tudja, lesz-e még béke az idén?
Vasfüggöny Lewis Hamilton (balra) és Fernando Alonso (jobbra, a háttérben) között. Ki tudja, lesz-e még béke az idén?
Vasfüggöny Lewis Hamilton (balra) és Fernando Alonso (jobbra, a háttérben) között. Ki tudja, lesz-e még béke az idén?
Vasfüggöny Lewis Hamilton (balra) és Fernando Alonso (jobbra, a háttérben) között. Ki tudja, lesz-e még béke az idén?

Ismeretes, Hamilton a szombati időmérő edzésen nem tartotta be az egyezséget, ami arról szólt, hogy a tréning záró részében, a benzinégetős szakaszban Alonso hajt ki elsőként a pályára a két McLaren közül, és ő tankolhat először.

Bosszúból Alonso az utolsó kiállásnál szándékosan vesztegelt 20 helyett 30 másodpercig a garázs előtt, így megakadályozta, hogy Hamilton elérje a rajt-cél vonalat, mielőtt a kockás zászlóval leeintik a kvalifikációt.

Bár a spanyol megszerezte az egyes rajtkockát, utólag ő húzta a rövidebbet, mert sportszerűtlen tettéért visszasorolták a hatodik rajtkkockába.

„Nem nagyon akar beszélni velem tegnap óta. Nem tudom, úgy látszik, gondja van velem” – mondta el a Magyar Nagydíj után Hamilton, akinek pedig a levezető körben Alonso a gratuláció egyezményes jeleként a hüvelykujját mutatta.

Ismét megszólalt Ron Dennis csapatfőnök is, aki az időmérő edzés után csúnyán összeszólalkozott Hamiltonnal, úgy, hogy minden egyes mondatukban a „f..king” angol szitokszót használták. A Times című angol lap szerint Hamilton azzal zárta le a beszélgetést: „Fordulj fel, b... meg!”

„Úgy gondolom, egyik pilóta sem ártatlan ebben a helyzetben” – nyilatkozta Dennis.

Hamilton még a vasárnapi futam rajtja előtt bocsánatot kért Ron Dennistől és a csapattól, és mivel megnyerte a 70 körös viadalt, kétségtelenül ő lehet elégedettebb. Alonso viszont jó nagyot harapott a citromba: az egész versenyen olyan pilótákkal – Ralf Schumacherrel, majd Nick Heidfelddel – kellett küszködnie, akikkel egyébként nem szokott.

A vb-éllovas angol így emlékezett vissza a Magyar Nagydíj előtti, vasárnap délelőtti helyzetre:

„Nem tudtam, engem utálnak-e vagy csak azt a helyzetet, amelybe kerültünk. Próbáltam mosolyogni, pozitív maradni, és ugyanazt csináltam, amit szoktam.”

„Odamentem majdnem mindenkihez, és azt mondtam: 'Gyerünk, csináljuk, sok szerencsét!'. Csak egyetlen ember volt, aki semmit nem válaszolt, de igazából engem ez nem befolyásolt, tettem a dolgomat.”

„Csak meg akart leckéztetni (Alonso az időmérő végén – a szerk.), én pedig lenyeltem a békát. Ezért mondtam a szombati sajtótájékoztatón, hogy szerintem Fernando nem szándékosan tett keresztbe nekem. De volt rá okom, hogy ne ezt gondoljam.”

A McLaren-Mercedesnél nem ismeretlen a mostani szituáció, legutóbb 19 éve a trónkövetelő Ayrton Senna és az akkor már kétszeres világbajnok Alain Prost között mérgesedett el a viszont a címért folyó kétségbeesett küzdelemben.

Prost 1989 után megvált a McLarentől, és Alonsóval kapcsolatban már most elkezdődtek a találgatások, hogy a tarthatatlan helyzet miatt 2008-ban elhagyja a wokingi istállót. A mostani szerződése a jövő év végéig szól.

VIDEÓ – ÍGY LECKÉZTETTE ALONSO HAMILTONT


VIDEÓ – ÍGY REAGÁLT RON DENNIS

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
Tegnap, 15:07

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
2026.03.20. 16:31

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11
Ezek is érdekelhetik