Fernando Alonso: Sokkal jobb leszek a szezon második felében

Vágólapra másolva!
2007.06.06. 10:14
Az összetettben éllovas Fernando Alonso úgy véli, az 58. Formula-1-es világbajnokság második felében sokkal jobb teljesítményre lesz képes, mint az eddigi futamokon. A spanyol klasszis szerint megőrzi első helyét, ha le tudja másolni idei eredményeit, vagyis öt versenyenként gyűjt 38 pontot.
Monte-Carlóban fontos győzelmet aratott Fernando Alonso
www.autosport.com
Monte-Carlóban fontos győzelmet aratott Fernando Alonso
Monte-Carlóban fontos győzelmet aratott Fernando Alonso
www.autosport.com
Monte-Carlóban fontos győzelmet aratott Fernando Alonso

Szavazás

Ki nyeri a Formula–1-ben az Egyesült Államok Nagydíját?

Írja be az itt látható számot!
„Mindig azt mondtam, hogy az autó majd a szezon második részében mutatja meg tökéletesen, mire képes. Addigra teljesen beilleszkedem a csapatba” – mondta Fernando Alonso.

A spanyol klasszis jelenleg két futamgyőzelmének köszönhetően előzi meg összetettben csapattársát, a szintén 38 pontos Lewis Hamiltont.

„A McLaren hagyományos feljavul az idény második szakaszára, de én rendkívül pozitívnak értékelem az eddigi teljesítményt is. Gyorsak voltunk az első öt futamon, de a java majd az utolsó öt-hat versenyen jön. De fontos, hogy a következő versenyeken is jól szerepeljek, ha öt futamonként 38 pontot gyűjtök, akkor megnyerhetem a világbajnokságot. Arra számítok, hogy tíz nagydíj után 76 pontos leszek” – jelentette ki a wokingi csapat kétszeres világbajnoka.

Fernando Alonso magabiztosan nyerte a legutóbbi, monacói futamot, amely után a brit sajtó azzal vádolta meg a McLarent, hogy megakadályozta Lewis Hamilton sikerét. A kétszeres világbajnok most véleményt nyilvánított az ügyben, s természetesen cáfolta a „beavatkozást”.

„Tudom, hogy mit sugallt a brit sajtó, de egyértelmű a helyzet. Ha tíz másodperces hátránnyal érkezel az első boxkiállásra, akkor nehezen előzheted meg a csapattársadat, még akkor is, ha tovább maradsz kint a pályán” – jegyezte meg Alonso.

A kétszeres világbajnok úgy véli, a legutóbbi eredmény ellenére is nehéz helyzetben van a csapat, nehéz eldönteni, ki legyen az első számú versenyző.

„Azonos pontszámmal állunk, azonosak az esélyeink a folytatásra. Az viszont egyértelmű, hogy a monacói győzelmem rendkívül fontos volt, most ki kell használnom a siker utáni esélyt” – szögezte le Alonso.

A pontverseny éllovasa azonban arra számít, hogy a két tengerentúli futamon, Montrealban és Indianapolisban a Ferrari lesz az esélyesebb.

„Főleg Indianapolisban lesznek ők a favoritok, a pálya karakterisztikája szinte teljes egészében a Ferrarinak kedvez, ugyanúgy, mint Ausztráliában. Ott pedig utolérhetetlenek voltak” – zárta nyilatkozatát a klasszis.

Tavaly Fernando Alonso nyerte a montreali futamot Michael Schumacher és Kimi Räikkönen előtt.
Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
3 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
7 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik