A Nemzetközi Automobil-szövetség „felmentette” a McLarent

2007.05.30. 16:22
A Nemzetközi Automobil-szövetség szerdán délután közleményben tudatta, nem találta vétkesnek a McLaren-Mercedest a Monacói Nagydíj kapcsán, így semmilyen büntetést nem szab ki. Ismert, Lewis Hamilton azt állította, a csapat arra utasította, ne küzdjön Fernando Alonsóval a győzelemért, inkább őrizze meg második helyét. Így immár végleges a futam végeredménye.
Fernando Alonso vezeti ismét a pontversenyt
Reuters
Fernando Alonso vezeti ismét a pontversenyt
Fernando Alonso vezeti ismét a pontversenyt
Reuters
Fernando Alonso vezeti ismét a pontversenyt

Az FIA sportszabályzatának 151. pontja szerint a csapatutasítás bármilyen formája tiltott, ez büntetést von maga után. A szövetség azonban most kijelentette: a wokingi csapat nem vétett a „kódex” ellen.

„"Megvizsgáltuk a Vodafone McLaren Mercedes, valamint a csapat versenyzői közötti rádióbeszélgetéseket és a rendelkezésre álló adatokat, s ezek alapján az FIA úgy véli, a csapat nem vétett a szabályok ellen. Így nincs szükség további intézkedésre” – áll az FIA állásfoglalásában.

Az indoklás számos tényt és hátteret említ, a szövetség többek között leszögezi: Monte-Carlóban a kétkiállásos taktika az üdvözítő, annak módosítására csak akkor van szükség, ha valamilyen ok miatt pályára küldik a biztonsági autót. Az ideit megelőző öt futamból négy esetben kellett safety-cart alkalmazni.

Az FIA kitért arra is, hogy a jelenlegi szabályok szerint a boxkiállásra vonatkozó taktikát az időmérő edzés záró szakasza előtt kell közölni az illetékesekkel. A mostani vizsgálat szerint Hamilton autójában öt körrel többre elegendő üzemanyagot töltöttek. Ez a britnek esélyt adott az egykiállásos stratégiára, ha szükség lett volna a biztonsági autó beküldésére. Erre azonban nem került sor.

A tények felsorolásának zárásaként az FIA leszögezte: a McLaren jelentősen gyorsabb volt a többi autónál.
Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik