Jól kezdett a McLaren, Fernando Alonso leiskolázta a mezőnyt

Vágólapra másolva!
2007.05.24. 12:26
A McLaren-Mercedes kettős sikerét hozta az első szabadedzés az 58. Formula-1-es világbajnokság ötödik futamán: a nagy előnnyel leggyorsabb Fernando Alonso mögött Lewis Hamilton és Nick Heidfeld végzett. A Ferrarival szereplő Kimi Räikkönen ötödik, míg Felipe Massa nyolcadik lett a Monacói Nagydíj nyitó gyakorlásán.
Fernando Alonso gyors és szorgalmas volt
www.autosport.com
Fernando Alonso gyors és szorgalmas volt
Fernando Alonso gyors és szorgalmas volt
www.autosport.com
Fernando Alonso gyors és szorgalmas volt

Fernando Alonso teljesítményéről sokat elárul, hogy egyedüliként került 1:17 p alá, csapattársát is több mint hat tizeddel előzte meg. Pedig a kétszeres világbajnok nem elsősorban a gyorsaságra törekedett, lévén ő tette meg a legtöbb kört a másfél órás szakaszban. A wokingiak ásza 33 alkalommal haladt át a célvonalon, egyedül ő volt, aki harminc kör fölé került.

A beszámolók szerint Fernando Alonso a 60. perc környékén váltott rendkívül puha abroncsokra, azok használata révén érte el az 1:16, 973 p-es idejét.

A világbajnoki pontversenyben vezető újonc Lewis Hamilton is hozta a tőle már lassan-lassan elvárható eredményt, sőt az edzés egyharmadánál még vezetett is, Később Alonso mögé szorult, de nyilvánvaló, a folytatásban is számolni kell vele.

A gyakorlást egyébként rövid időre meg kellett szakítani, amikor Christijan Albers autója rossz helyen állt meg.

Csütörtökön 14 óraától rendezik a második szabadedzést.

58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 54. MONACÓI NAGYDÍJ

1. SZABADEDZÉS
1. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:16.973 p 33 kör
2. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:17.601 14
3. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:17.616 31
4. G. Fisichella olasz, Renault 1:17.758 27
5. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:17.918 28
6. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:17.956 19
7. N. Rosberg német, Williams-Toyota 1:18.074 27
8. F. Massa brazil, Ferrari 1:18.189 29
9. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:18.675 28
10. R. Barrichello brazil, Honda 1:18.676 22
11. A. Wurz osztrák, Williams-Toyota 1:18.869 29
12. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:18.967 27
13. D. Coulthard brit, Red Bull-Renault 1:19.095 16
14. T. Szato japán, Super Aguri-Honda 1:19.203 27
15. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso-Ferrari 1:19.285 24
16. H. Kovalainen finn, Renault 1:19.321 27
17. J. Button brit, Honda 1:19.332 27
18. A. Davidson brit, Super Aguri-Honda 1:19.337 22
19. J. Trulli olasz, Toyota 1:19.496 22
20. R. Schumacher német, Toyota 1:19.799 25
21. A. Sutil német, Spyker F1-Ferrari 1:21.634 19
22. C. Albers holland, Spyker F1-Ferrari 1:23.235 5
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
5 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
30 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
12 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
13 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
14 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
17 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
18 órája
Ezek is érdekelhetik